Kék falevelek (Oszejeva meséje, fordította Bene Sándor)

— Adj nekem egy zöld ceruzát.

Kata így felel:

— Megkérdezem édesanyámtól.

Másnap mindkét kislány iskolában van. Ili odaszól Katának:

— Megengedte édesanyád?

Kata felsóhajt és azt mondja:

— Édesanya megengedte, de a bátyámat még nem kérdeztem meg.

— Nem baj, kérdezd meg őt is — mondja Ili.

Jön másnap Kata.

— No, megengedte a bátyád? — kérdi Ili.

— Ö megengedte, de én félek, hogy kitöröd a hegyét.

— Óvatosan bánok vele — mondja Ili.

— Nézd — mondja Kata —, ne hegyezd, ne nyomd erősen s a

szádba se vedd. És ne rajzolj sokat.

— Nekem — mondja Ili — csak addig kell, míg a rajzomon levő faleveleket és füvet zöldre festem.

— Az sok — mondta Kata és összehúzza szemöldökét. Látszik az arcán, hogy elégedetlen.

Ili ránézett és elment. Otthagyta a ceruzát. Kata csodálkozva szaladt utána:

— De hát mi van veled? Tessék!

— Nem kell — válaszolt Ili.

Az órán megkérdi a tanító:

— Ilonkám, a te fáidon miért kékek a levelek?

— Nincsen zöld ceruzám.

— Miért nem kértél a barátnődtől?

Ili hallgat, Kata pedig vörös lesz, mint a rák és mentegetőzik:

— Én adtam volna, de ő nem fogadta el.

A tanító a kislányokra nézett:

— Jó szívvel kell adni, hogy szívesen el is fogadják.