Quantcast
Channel: Mesemorzsa
Viewing all 905 articles
Browse latest View live

Bezsere, bezsere kis kertecske...

$
0
0
Bezsere, bezsere kis kertecske,
Abban volt egy kis nyulacska.
Ez meglátta,
Ez meglőtte,
Ez hazavitte,
Ez megsütötte,
Icipici mind megette.
Elfutott ide-ide,
Kicsi gyerek keblibe.... (felsétálunk az ujjainkkal a karján és megcsiklandozzuk)

Kását főz a kisegér...

$
0
0
Kását főz a kisegér,
minden tálat telemér,
ennek is ad egy kis kanállal,(hüvelykujj)
annak ad egy nagy kanállal,(mutatóujj)
amannak egy pohárkával, (középső ujj)
ennek itt egy csuporkával,(gyűrűsujj)
a legkisebbnek nem jutott,(kisujj)
ezért aztán el is futott. (ujjainkkal a karján felsétálunk a nyakáig, és megcsiklandozzuk)

Hüvelykujjam korán kelt...

$
0
0
Hüvelykujjam korán kelt, (hüvelykujj kinyújtása)
az ablakon kopogtatott, (kopogás imitálása)
négy szomszédja kiugrott, (többi négy ujj kinyújtása)
s köszöntötték: Jó napot! (integetés)

Egyedem-begyedem, ez az én tenyerem...

$
0
0
Egyedem-begyedem,
ez az én tenyerem. (mutatjuk a tenyerünket)
Öt kis fürge ujj van rajta, (mutatjuk melyik ujjukról van szó, és mozgatjuk)
bemutatom őket sorba.

Hüvelykujjam itt az első, (mutatjuk melyik ujjukról van szó, és mozgatjuk)
mellé másik, ez már kettő.
Össze-szét, össze-szét, (kinyitjuk-összezárjuk az ujjaikat)
Körbe forog a kerék. (csuklókörzést végzünk)

Középső ujjam a leghosszabb,(mutatjuk melyik ujjukról van szó, és mozgatjuk)
nem csinálok semmi rosszat!
Össze-szét, össze-szét, (kinyitjuk- összezárjuk az ujjaikat)
Körbe forog a kerék. (csuklókörzést végzünk)

Erre gyűrűt fogok húzni, (mutatjuk melyik ujjukról van szó, és mozgatjuk)
ezt a kicsit gyorsan nyújtsd ki!
Össze-szét, össze-szét, (kinyitjuk-összezárjuk az ujjaikat)
Körbe forog a kerék. (csuklókörzést végzünk)

Figyeljetek jól gyerekek, (megrázzuk kilazítjuk a kezünket)
én majd írástudó leszek!
Össze-szét, össze-szét, (kinyitjuk összezárjuk az ujjaikat)
írhatjuk már a leckét! (írást utánozzuk)

Egy - megérett a meggy...

$
0
0
Egy - megérett a meggy,
Kettő – csipkebokor vessző.
Három - nincsen nekem párom.
Négy - biz oda nem mégy.
Öt - most érik a tök.
Hat - hasad a pad.
Hét - kiflit süt a pék.
Nyolc - üres a kis polc.
Kilenc - kis Ferenc.
Tíz - tekenőbe tiszta víz.
Minek az a tiszta víz?
Kiskertet locsolni.
Minek az a kiskert?
Tököt bele vetni.
Minek az a tök?
Disznót hizlalgatni.
Minek az a disznó?
A háját kivenni.
Minek az a hája?
Kocsit kenegetni.
Minek az a kocsi?
Asszonyokat - jányokat
a pokolba hordani!

Egy - most érik a meggy...

$
0
0
Egy - most érik a meggy.
Kettő - leng a piros kendő.
Három - nincs nékem párom.
Négy - bíz oda nem mégy.
Öt - fújják a kürtöt.
Hat - hasad a pad.
Hét - mit süt a pék?
Nyolc - üres a polc.
Kilenc - kis Ferenc
Tíz - tiszta víz.
Ha nem tiszta, vidd vissza,
Majd a csacsi megissza! 

Körbejárós mondóka

$
0
0
Egy, kettő, három, négy,
Körbe járni nem nehéz.
Zárd a sarkad, most elég.

Egy, kettő, három, négy,
Helyben járni nem nehéz.
Rakd a sarkad, most elég.

Kiszámolós mondóka

$
0
0
Kertben jártam,
Madarat láttam,
Hányat láttam,
Mond meg te!

Itt rámutatunk valakire, aki mond egy számot. Amilyen számot mond, addig kell elszámolnunk.

Pl.: Három!
Egy, kettő, három.

Mesekezdő mondóka

$
0
0
Erdő-erdő meseerdő,
benne mese, tizenkettő.
Itt kopogtat most is egy,
gyere gyorsan, hallgasd meg!

Mesekezdő mondóka

$
0
0
Mese-mese fakakas,
üljél csendben,
úgy hallgasd!

Mesekezdő mondóka

$
0
0
Meseláda, meseház,
belsejében mit találsz?
Verset, mesét, képeket,
ide gyertek, gyerekek!

Kezdődhet a meseóra,
varázslat a mozgatója.
Figyeljen hát mindenki,
ki a mesét szereti!

Mesekezdő mondóka

$
0
0
Mese-mese kacsalábon,
most tipeg át a világon.
Itt is megáll, ott is megáll,
minden városnál, falunál.

Ahol nyitva ajtó-ablak,
ahol jó gyermekek laknak,
odakészül ez a mese,
hogy mindenki megszeresse.

Ég a gyertya ég...

$
0
0
Ég a gyertya ég,
el ne aludjék!
Mesetündér, jöjj el hozzánk,
mondj egy szép mesét!

(Lehet énekelni is az Ég a gyertya ég... kezdetű dal dallamára)





Andók Veronika: Farsangoló

$
0
0
Itt a farsang, eljött végre,
Legyen már a télnek vége!
Bújtasd tested maskarába,
Szíved, lelked vidámságba!

Ha a tavasz idepillant,
El is indul azon nyomban,
Havas tetők felderülnek,
Napsugártól megszépülnek.

Karneválban vidám nóta,
Táncolunk a zeneszóra,
Gondunk, bajunk elfeledjük,
Milyen jó is most így együtt.

Az a jó a farsangban,
Elbújhatsz az álarcban,
Aki meglát nem tudhatja
Milyen is vagy napról napra.

Álarc alól vidám szemed,
Mosolyod is velünk nevet.
Itt a farsang, szól a nóta,
Jöjj velünk egy fordulóra!

Wass Albert: Mese a tavasz-ébresztő kis cinegéről

$
0
0
Már tudod azt, hogy miképpen keletkezett a tél, mely lefagyasztja az erdő zöldjét, hó alá temeti a mezőket, de azt még nem tudod, ugye, hogy mi okozza a tél végét s a tavasz érkezését? Nos, hadd mondjam el azt is.
Úgy történt ez, hogy amikor az állatok és madarak irigykedése és rosszasága miatt büntetésből az Erdő Angyala elővarázsolta a telet, és a madarak sorra fölkerekedtek és útra keltek, déli, melegebb vidékek felé – kivéve a mátyásmadarat, ugye, aki miatt mindez történt, és aki elég ügyes és élelmes volt ahhoz, hogy megéljen a jég hátán is -, csodálkozva vette észre az Erdő Angyala, hogy még egy másik madár is ott maradt. Egy egészen apró, fekete fejű, kékes-szürke tollazatú kis madárka, akinek cinege volt a neve. Felborzolta tollacskáit a hideg ellen, és ugrált ide, ugrált oda, bokorról bokorra, fáról fára, és éles kis csőrével ügyesen kiszedegette a hideg elől megbúvó pondrókat a fakéreg alól.
- Hát te miért maradtál itt, amikor mindenki más elment? – kérdezte az angyal.
- Mert én szeretem itt, szeretem, szeretem! – csivitelte a kismadár, vidáman.
- Nem félsz a hótól, hidegtől?
- Szeretem itt, szeretem! Ami kukac van, meglelem! – felelte a kismadár.
- S mi a neved? – mosolygott rá az angyal.
- Cinege! Cinege!
- Hát ide figyelj, kis cinege – mondta az angyal, elkomolyodva -, nagy szeretet, s nagy hűség lakozik benned, bármilyen apró is vagy. Jutalmat érdemelsz. Tudod-e, mivel jutalmazlak meg? Rád bízom a tavaszt!
Erre már abbahagyta a kis cinege az ugrándozást
- Hát azt hogyan? – bámult az angyalra.
- Azt úgy – felelte az angyal -, hogy a tavaszt, aki fák gyökere alatt alussza most álmát, semmi egyéb nem ébresztheti föl, csupán egy kis aranycsöngettyűnek a csilingelése. Semmi egyéb, érted? Amíg az a kis aranycsengettyű meg nem szólal, addig hó borít és fagy dermeszt itt mindent. Azt a kis aranycsengettyűt pedig neked kell megkeresned, cinege!
- Keresem én! Keresem én! – csivitelte lelkesen a is cinege. – Csak azt mondd meg, hol keressem?
- Hát ez nem olyan egyszerű ám, kis cinege – mosolygott az angyal -, mivel mindössze egyetlenegy ilyen aranycsengettyű van az egész világon, és azt a hóvirág tündérkéje őrzi. Ő pedig, mint a többi virágtündérkék is mind, bemenekült a tél elől a föld melegébe, hóvirág gyökerébe. Azt kell hát megtalálnod először is, a hóvirág gyökerét. Föl kell ébresztened, hogy előbújjon a föld alól, s a hóvirág tündérkéje csilingelhessen aranycsengettyűjével, és fölébreszthesse a tavaszt. Nem könnyű feladat ez ilyen kis madárnak. elvállalod-e cinege? Rád bízhatom-e a tavaszt?
Tekergette a nyakát a kis cinege a bokor ágán ide-oda, gondolkodott, töprengett, mert bizony nehéz feladatnak látszott, és nagy felelősségnek. Végül aztán mégis csak megrázta tollait vidáman
- Megteszem, megteszem! – csiripelte nekibuzdulva. – Bízd csak reám, megteszem! Megyek is, megyek is, mert szép a tavasz, szeretem!>>
S azzal elindult, hogy megkeresse a hóvirág gyökerét. Szökdelt, ugrált fáról fára, bokorról bokorra.
- Mit csinálsz, bolond madár? – kérdezte a fenyőfa. – Eredj és húzódj be egy meleg odúba, mint mások, megvész az Isten hidege!
- Nem tehetem! Nem tehetem – csivitelte a kis cinege. – Keresek, keresek, kis csengettyűt keresek, hóvirágot keresek!
Azzal ment tovább, ugrált, keresett.
- Bolond madár – mordult rá dideregve a mogyoróbokor -, ne mind ugrálj rajtam, maradj veszteg. Aludni akarok.
- Keresek, keresek, hóvirágot keresek! – csivitelte a cinege. – Keresem, míg meglelem!
- Leled a szemed világát – morgott rosszkedvűen a mogyoróbokor -, nem látod, hogy hó takar mindent? Eridj a dolgodra!
- Odamegyek, odamegyek! – felelte vidáman a cinege. – Az én dolgom a tavasz! Keresem, keresem, ameddig csak meglelem!
Az erdő szélén meglátta a róka. Éhes volt, mert lent a faluban zárva tartotta a tyúkokat a gazda a hó miatt, a mező egerei pedig vackukba húzódtak be, a föld alá.
- Mit csinálsz, te szép kicsi madár? – kérdezte a róka ravaszul.
- Keresek, keresek! – felelte a cinege vidáman. – Aranycsengettyűt keresek!
- Ó, hát ha csak annyi a bajod – mondta a róka -, azon könnyű segíteni. Van nekem csöngettyűm, kölcsön adom neked!
A kis cinege elcsodálkozott.
- Neked is van csengettyűd?
- Van hát. Itt van a nyelvem alatt, látod? Gyere, csöngethetsz vele!
- De az angyal azt mondta, hogy a hóvirág csengettyűjét kell megkeresnem – aggodalmaskodott a cinege -, csak az ébresztheti föl a tavaszt!
- Dehogyis csak az – fondorkodott a róka -, az én csöngettyűm hangosabb, mint a hóvirágé. Gyere, próbáld meg, ha nem hiszed!
Már-már azon volt a kis cinege, hogy leszáll a rókához, és megnézi a nyelve alatt a csengettyűt, amikor a kökénybokorban megszólalt a nyúl.
- Oda ne menj hozzá, kicsi madár! Ravasz a róka, vigyázz! Nincsen őkelmének semmiféle csöngettyűje, csak egy nagy éhes torka!
Megbosszankodott ezen a róka, mert már szinte a szájában érezte a kis madarat.
- Megállj, te semmirevaló nyúl, megbánod ezt még!
Azzal beugrott a kökénybokorba, hogy elkapja a nyúl nyakát. De csak a kökénybokor tüskéi szurkálták össze az orrát, mert a nyúl se volt rest, s uccu, nekiiramodott a hólepte mezőnek. A róka meg utána. Azóta is kergeti, ha közben ki nem fáradt.
A kis cinege pedig ment tovább a maga dolga után. Fáról fára, bokorról bokorra, mert bizony fontos nagy felelősség terhelte, hiszen őrajta múlott az, hogy meddig tart a tél, meddig kell éhezzenek és fázzanak az erdő állatai. Kora reggeltől késő estig ott ugrált, szökdelt fáról fára, bokorról bokorra, nap nap után. Benézett ide, benézett oda, és egyre csivitelte:
- Keresek, keresek! Kis csengettyűt keresek! Hóvirág, hóvirág, merre vagy, hóvirág?
Végül is egy vén erdőszéli tölgyfa megsajnálta.
- Ne keresd a hóvirágot, kicsi madár, hiába keresed! Jég alatt, hó alatt, meg se hallja szavadat!
- Honnan tudod? – kérdezte megütközve a kis cinege.
- Onnan lelkecském – felelte az öreg tölgyfa -, hogy itt alszik a hóvirág alattam. Hó takarja, avar takarja, fekete föld takarja.
- Itt van alattad? – örvendezett a kis cinege. – Hol? Hol?
- Látod azt a ki száraz gallyat a hó tetején? Pontosan ott. De hiába szólítod, úgyse hallja meg.
A kis cinege azért mégis alászállt a hóra, pontosan oda, ahol az a kis száraz gally hevert. Apró kis csőrével húzni, rángatni kezdte a gallyat, míg csak el nem mozdította onnan. Aztán apró kis karmaival kaparni kezdte a fagyott havat, kaparta, kaparta, míg belefájdultak a lábacskái, és még mindig csak alig kaparászta meg a hó tetejét.
Arra jött a szarvas.
- Hát te mit kapirgálod a havat, kismadár? – kérdezte jó szívvel. – Lefagy a lábad, lefagy a szárnyad. Fönt a fákon van a te helyed, nem itt a hóban.
- Fel kell ébresztenem a hóvirágot! – lelkendezett a kis cinege. – Nála van az aranycsengettyű, mely meghozza a tavaszt! Azért próbálom elkaparni a havat, látod, hogy leszállhassak hozzá. a fagyott föld mélyére!
- Hát ha csak ennyi a baj, azon könnyen segíthetünk – mondta a jó szívű szarvas, azzal fölemelte az első lábát, és nagyot kapart vele a havon. Újra kapart egyet, és csak úgy repült csülke alól a hó mindenfele. Még egyet kapart, és már nem is maradt semmi hó azon a helyen, csak fagyott falevél, és a fagyott falevél alatt fagyott fekete föld. Még rá is lehelt a jó szarvas néhányszor a fagyott földre, hadd olvadjon hamarabb.
- Nos, aztán csak várnod kell, míg kibúvik a hóvirág a föld alól – mondta végül is -, többet már én se tehetek.
Azzal elment, ennivalót keresni a fagyott erdőben.
A kis cinege pedig odaszállt a földre, ahonnan a szarvas elkaparta volt a havat, a nagy tölgyfa lábánál.
- Hóvirág! Hóvirág! Ébredj, ébredj, hóvirág! Kikelet! Kikelet! Csengetni kell, kikelet!
S hát, bizony csak addig-addig ugrált, szökdelt, kapirgált és csivitelt ott egyhelyben, amíg egyszerre csak elődugta kis sápadt fejét a föld alól a hóvirág. Álmosan nézett körül.
- Ki ébresztett föl, Ki zavarta meg álmomat? – kérdezte durcásan. – Hiszen még hideg van! Havat látok mindenütt!
- Én ébresztettelek föl, én! – csivitelte vidáman a kis cinege. – Elég volt a télből, elég volt a hidegből! Rázd meg csengettyűdet, szép kicsi hóvirág, hadd legyen tavasz!
- Hát ha már fölébresztettél, kis madár – mondta a hóvirág-tündérke dideregve -, vessünk bizony véget a télnek, szaporán!
Azzal elővette nyakából kis aranycsengettyűjét, és megrázta ügyesen.
- Csiling-csiling! Csiling-csiling!
S lám egyszerre csak ránevetett a nap a hóra, és a hó olvadni kezdett tőle mindenütt! Megmozdult a patak is, széttörte jégbilincsét, csobogni, dalolni kezdett megint, és amerre csak vitte a tavasz hírét, kipattant ott nyomban a füzek selymes barkája. Megelevenedett ám az erdő is! A hóvirág csilingelésére előbb a kis kakasmandinkó dugta elő ügyelve rózsaszín fejét, majd példáját követte a vadjácint, a dongóvirág és odakint a mezőkön a martilapi, a vadbarack és a kökény. De akkor már ott volt a kis pacsirta is, és meghirdette a világnak a tavaszt. Nagy volt az öröm, akkora nagy, hogy a kis cinegéről meg is feledkezett mindenki.
De te nem feledkezel meg róla, ugye?
Hideg téli időben, ha ablakodon kinézel, és meglátsz odakint egy kis, fekete fejű, kékesszürke tollazatú madárkát ide-oda szökdösni a bokrokon, jusson eszedbe, hogy ő az a kis cinege, aki meg kell lelje számodra a tavaszt. Ha jól odafigyelsz, meg is hallod, amint vidáman mondogatja: „Keresek! Keresek! Kis csengettyűt keresek!”
Jól teszed, ha ablakpárkányodon enni is adsz neki, mert bizony nagy felelősséget hordoz ám szegény kis cinege, hiszen őrajta múlik a tavasz! S ha nem kell közben még élelmet is keresnie, hamarabb megleli a hóvirág búvóhelyét, és korábban lesz tavasz megint. Valahányszor szökdösni látod valahol, figyeld meg jól a szavát. Amikor csak azt hajtogatja egyre, hogy „keresek, keresek, keresek!”, akkor még messzire van a tél vége. De amikor azt hallod vidám kis torkából, hogy „kikelet! kikelet! csengetni kell, kikelet!”, akkor tudhatod, hogy a kis cinege már meglelte a hóvirág tündérkéjének rejtekét, és a kis aranycsengettyű hamarosan csilingelni fog valamelyik fa alatt, és téli világodra ráébred a tavasz.
Ha pedig arról kívánnál meggyőződni, hogy igazat meséltem-e: nézd meg jól közelről a hóvirágot, és meglátod benne, pontosan a közepén, az aranycsöngettyűt is.

Gianni Rodari: A csokoládéút

$
0
0


Három kis testvérke, amint egy nap a ré­ten sétálgatott, tükörsima, sötétbarna szí­nű útra bukkant
-          Ház ez miből lehet? - kérdezte az első.
-          Nem fából - mondta a második.
-          Nem is szénből - vélte a harmadik. Az első, hogy megtudja, miből is van
az út, lekuporodott és megnyalta. Csoko­ládéból volt, igen, az egész út csokoládé­ból készült.
Elkezdték enni az utat. Megették egy darabon. Aztán még egy darabon. Köz­ben az út mentén hófehér kilométerkö­vet pillantottak meg. Nem volt az se kő­ből, se betonból, se krétából.
A második testvér megkóstolta, hogy megtudja, miből van a hófehér kilométer­kő. Tejszínhabból volt, finom, édes tej­színhabból.
Ették tovább a csokoládéutat, tejszín­hab kilométerkővel. Leszállt az este, de a három kis testvér még mindig csak ette és ette a csokoládéutat és tejszínhab ki­lométerkövet, míg egyikből se maradt semmi. Nem volt már se csokoládé, se út, se tejszínhab, se kilométerkő.
-          Hol vagyunk? - kérdezte ekkor az első.
-          Valahol - mondta a második.
-          Sehol - mondta a harmadik.
Nem tudták, mitévők legyenek. Szerencséjükre, a mezőről ha­zatérőben arra szekerezett egy parasztbácsika.
-          Majd én hazaviszlek benneteket - mondta. És hazaszekere­zett velük, egészen a házuk kapujáig. Miközben leszálltak, észre­vették, hogy a szekér nincsen se vasból, se fából, se műanyagból. Vajon miből lehet?
A harmadik testvér megkóstolta, hogy megtudja, miből van a szekér. Piskótából volt, piskótatésztából. Se szó, se beszéd, neki­láttak, megették: nem hagytak belőle egy fia kereket, egy árva lőcsöt se.
Sohase volt még ilyen szerencséje a három kis testvérnek. És ki tudja, lesz-e még valaha?



Csoóri Sándor: Lekvárcirkusz bohócai

$
0
0
Piros a som,
a csipetke,
dér sógor megcsípte:
kerek kosárba szedjük
marékkal,
lekvárt főzünk
három fazékkal.
Jövőre,
jövőre,
sokat eszünk belőle.
Lekvárbajuszt pödrünk
s nevetünk,
lekvárcirkusz bohócai
mi leszünk,
mi leszünk.

Csoóri Sándor: Mitugrász

$
0
0
Papucs-anyó öreg már,
öregebb, mint hat szandál.

Tipeg, topog, totyorász,
nem húzná föl Mitugrász.

Mitugrásznak csizma kell,
kiverve rézszögekkel.

Dehogy csizma – gólyaláb,
nem adja ő már alább.

A repülő teknőc

$
0
0
(Indiai mese a barátságról)

Élt egyszer egy tóban egy teknőc. Odajárt a tóhoz inni két hattyú. Lassacskán a teknőc és a két hattyú megismerkedtek, és mély barátság alakult ki köztük. Nem telt el nap, hogy ne találkoztak volna. Míg nem volt alkalmuk közösen megbeszélni az aznapi dolgokat, nem volt nyugtuk.

Nagy szerencsétlenségükre egyszer úgy telt el egy év, hogy egy csepp eső sem sok, annyi sem esett. Mind a hármójukon úrrá lett az aggódás. Valami megoldáson kezdtek töprengeni. Merthogy a tó bizony ki fog száradni. Találni kellene egy másik tavat.

A teknőc nagyon elgondolkodott, és szomorú hangon szólt a két hattyúhoz:

- Barátaim, ti könnyen találtok másik tavat, ahol szomjatokat olthatjátok. De nekem megpecsételődött a sorsom. Ha nem lesz víz, ahol úszkálhatok, gyorsan el fogok pusztulni.

Erre a két hattyú azt válaszolta:

- Teknőc barátunk, ne aggódj! Keresünk egy tavat, és visszajövünk érted. Valahogy csak elviszünk téged is a tóig!

E szavakat hallva a teknőc kicsit megnyugodott, és búcsút vett a két hattyútól. Másnap a hattyúk egész nap csak repültek, keresték a tavat. Messze jártak, mikor hirtelen megpillantottak egy hatalmas víztükröt. Leszálltak, szomjukat oltották, és vidáman úszkáltak a vízen. Az egész napos repülés fáradalmai egy pillanat alatt eltűntek. Nagy boldogan, kiáltozva, énekelve szálltak visszafelé. Aztán eszükbe jutott a teknőc: hogyan is segíthetnének neki idáig eljutni? Messze van biz' ez a tó. Erre jól elszomorodtak. Aztán elgondolkodtak, és kisütötték a megoldást.

Másnap reggel elmentek a teknőchöz, és elmesélték neki az új tavat. Mondják a teknőcnek:

- Már tudjuk is, hogy hogyan fogunk téged odaszállítani.

- Odaszállítani? Hogyan? - kérdezte a teknőc.

- Fogunk egy botot. Én megtartom a csőrömben az egyik végét, ő a másikat. A közepét neked kell erősen elkapnod a szájaddal. Rá kell harapnod, de ne feledd: út közben nem szabad kinyitnod a szád, nem szabad beszélned, mert lepottyansz! - magyarázták a hattyúk.

Erre mosolyogva válaszolta a teknőc:

- Barátaim, bolondnak néztek? Gondoljátok, hogy repülés közben elengedem a botot?

Ezt hallva megnyugodtak a hattyúk Körülnéztek, és hoztak egy erősnek látszó botot. A közepére ráharapott a teknőc. Az egyik végét az egyik hattyú vette a csőrébe, a másikat a másik, és felrepültek az égbe.

Csak repültek és repültek, míg egy falu fölé nem értek. Látják az emberek a repülő teknőcöt, és nagyon elcsodálkoznak. Látja a teknőc, hogy mindenki őt nézi. Nagyon tetszett ez a teknőcnek. Elöntötte a büszkeség. Nagy büszkeségében elfelejtette a hattyúk intelmét, és megszólalt:

- Látjátok barátaim, mindenki engem néz!

De be sem fejezhette, és már zuhant is lefelé. A két hattyú nagyon elszomorodott. Látták, hogy nincs mit tenni. Keserves sírások közepette érkeztek meg a tóhoz.

A teknőcnek viszont szerencséje volt. A hátára, a páncéljára esett, és egy karcolás sem esett rajta. A falusiak a lábára állították, és elvitték ugyanahhoz a tóhoz, ahol barátai keseregtek a szerencsétlenségen.

Nagyon megörültek egymásnak. A teknőc megígérte, hogy ezentúl mindig hallgat barátai tanácsára. Máig is nagy barátságban élnek.

Jónás Orsolya: Mese a hóemberről, aki barátokat keresett

$
0
0
Régen történt, egy nagyon zimankós téli napon, az erdő állatai elhatározták, hogy építenek egy hóembert. A medve és a farkas jó nagy pocakot gyúrtak ki a hóból. A nyuszi éléskamrájából kerített egy szép sárgarépát. Ez lett az orra. Róka koma egy piros fazekat hozott. Ez lett a fejfedője. A széncinegék szénnel rakták ki a szemét, száját és a gomblyukakat. Őz mama egy piros sálat és egy régi, rozoga seprűt hozott. Nagyon szép lett a hóember és a kis állatok is megcsodálták a munkájukat. Játszottak vele egy kicsit, és este ki-ki hazament a maga lakhelyére.

A hóember egyedül maradt a sötét éjszakában. Nagyon búsult. A holdfény, rávilágított a hóemberre, és az hirtelen megelevenedett. Elindult, hogy barátokat keressen. Találkozott egy didergő nyuszival.

Azt mondta neki:

- Én egy magányos hóember vagyok, barátot keresek. Leszel a barátom?

A nyuszika így felelt:

- Igen, leszek a barátod.

Elindultak, hogy még több barátra leljenek. Ahogy mentek, mendegéltek, találkoztak egy melegszívű mackóval. Mondja nekik a maci:

- Én egy melegszívű maci vagyok, de a termetem végett mindenki fél tőlem, ezért egy kicsit félek, és magányos vagyok.

- Ne szomorkodj! - mondta a hóember. - Mi éppen új barátokat keresünk. Gyere te is velünk!

Most már hárman mentek tovább. Nem messze találkoztak egy kis kenguruval. Őt is barátjukká fogadták.

Mentek, mendegéltek, és elérkeztek egy fenyves erdőbe. Azt mondta a didergő nyuszi:

- Ha már a fenyvesben vagyunk, játsszunk egy jót!

- Jó játsszunk! - helyeselték a többiek is.

Hógolyóztak, fogócskáztak, bújócskáztak. Jót mulattak. Éppen arra ment a farkas, aki segített az erdő állatainak megépíteni a hóembert. Látta, hogy él a hóember. Szeme, szája elállott a nagy csodálkozástól.

Hazaszaladt, és elújságolta az erdő lakóinak, hogy eleven lett a hóember, amit együtt építettek. Szaladtak az állatok, és ők is játszani kezdtek a hóemberrel.

Így történt, hogy tavaszig, minden éjszaka eleven lett a hóember, és az állatok sokat mókáztak vele. Tavasszal aztán kisütött a napocska, és a hóember olvadni kezdett. Míg végül teljesen elolvadt. A helyén csak a sálja, a piros fazék, a széndarabok, a seprű, és egy fonnyadt sárgarépa maradt.

A kis állatok sajnálták és megsiratták a barátjukat. De a szívükben emléket állítottak a hóembernek, aki mindenkinek az igaz barátja volt.
Viewing all 905 articles
Browse latest View live