Kicsi kocsi három csacsi,
Döcögő, döcögő,
Benne gyerek,
Kicsi kerek,
Göcögő, göcögő, göcögő!
Döcögő, döcögő,
Benne gyerek,
Kicsi kerek,
Göcögő, göcögő, göcögő!
↧
Kicsi kocsi... mondóka
↧
Mentovics Éva: Hónapról hónapra
Január a tél királya,
pompás szánon érkezik,
februárt még maskarában,
farsangolva élvezik.
Március már mosolyt fakaszt,
derűt csal az égboltra,
áprilisban néha bizony
leszakad az ég fodra.
Májusi szél mámorító
illatfelhőt visz tova,
júniusban – sose bánkódj -
véget ér az iskola.
Július a piros húsú
görögdinnyét kedveli,
augusztusban vízben pancsol
mindenki, ha teheti.
Szeptember már nap érlelte
szőlőszemet szedeget,
október fest minden ágra
rozsdabarna levelet.
November már fagyot lehel,
nagykabátban didereg,
decemberi szép ünnepen
karácsonyfa díszeleg.
pompás szánon érkezik,
februárt még maskarában,
farsangolva élvezik.
Március már mosolyt fakaszt,
derűt csal az égboltra,
áprilisban néha bizony
leszakad az ég fodra.
Májusi szél mámorító
illatfelhőt visz tova,
júniusban – sose bánkódj -
véget ér az iskola.
Július a piros húsú
görögdinnyét kedveli,
augusztusban vízben pancsol
mindenki, ha teheti.
Szeptember már nap érlelte
szőlőszemet szedeget,
október fest minden ágra
rozsdabarna levelet.
November már fagyot lehel,
nagykabátban didereg,
decemberi szép ünnepen
karácsonyfa díszeleg.
↧
↧
Tíz kicsi ujjacska
Tíz kicsi ujjacska, ment a hidegben
egy megfagyott, maradtak-kilencen.
Kilenc kicsi ujj beteg sosem volt,
egy most megfázott:-maradt csak nyolc.
Nyolcukat róka zavarta szét,
egyet elkapott, maradt csak hét.
Hét kicsi ujj a patakhoz szaladt,
egy beleesett, maradt csak hat.
Hat kicsi ujj bujkált a fű között,
egy elveszett, maradt csak öt.
Öt kicsi ujjacska vajon merre mész?
Ha egyiktek elveszik marad csak négy.
Négy kicsi ujjacska, egyik a párom
ez velem jön, marad csak három.
Három kicsi ujj úszott a vízben
egyikük elsüllyedt, maradtak ketten.
Két kicsi ujj az egyik hegedül,
a másik énekel, egészen egyedül.
egy megfagyott, maradtak-kilencen.
Kilenc kicsi ujj beteg sosem volt,
egy most megfázott:-maradt csak nyolc.
Nyolcukat róka zavarta szét,
egyet elkapott, maradt csak hét.
Hét kicsi ujj a patakhoz szaladt,
egy beleesett, maradt csak hat.
Hat kicsi ujj bujkált a fű között,
egy elveszett, maradt csak öt.
Öt kicsi ujjacska vajon merre mész?
Ha egyiktek elveszik marad csak négy.
Négy kicsi ujjacska, egyik a párom
ez velem jön, marad csak három.
Három kicsi ujj úszott a vízben
egyikük elsüllyedt, maradtak ketten.
Két kicsi ujj az egyik hegedül,
a másik énekel, egészen egyedül.
↧
Takács Judit: Ujjszámoló
Hüvelykujjam tésztát sütött,
mutatóujjam krémet főzött,
középső ujjam tortát hozott,
gyűrűsujjam gyertyát gyújtott,
a legkisebb mind megkapta,
neki volt a szülinapja!
mutatóujjam krémet főzött,
középső ujjam tortát hozott,
gyűrűsujjam gyertyát gyújtott,
a legkisebb mind megkapta,
neki volt a szülinapja!
↧
JÁRMŰVEK- találós kérdések
Autó
Négy keréken szaladgál, repül, mint a gyors madár.
Szíve helyén motor dohog, fékez, megáll, továbbrobog.
Hajó
Vízben úszik, de nem hal, embert cipel a hátán.
Vízen úszik, mégsem kacsa,
kalózoknak ez a haza.
Rajta zászló lengedez,
ha jó, ha nem, így van ez.
Mi az?
kalózoknak ez a haza.
Rajta zászló lengedez,
ha jó, ha nem, így van ez.
Mi az?
Vonat
Vasbika, vasmezőn, vasszekeret húz.
Repülő
Mint a pók a plafonon,
kicsi pont az égbolton.
Csíkot húzva messze száll,
úgy is hívják, gépmadár.
Mi az?
kicsi pont az égbolton.
Csíkot húzva messze száll,
úgy is hívják, gépmadár.
Mi az?
Tűzoltó autó
Kék lámpája villogó,
szirénája vijjogó.
Nem ok nélkül szirénáz,
siet, hogyha ég a ház.
Mi az?
szirénája vijjogó.
Nem ok nélkül szirénáz,
siet, hogyha ég a ház.
Mi az?
Markológép
Helyben állva árokásó,
utcán járva dugógyártó.
Nincsen keze, mégis markol,
építkezéseken parkol.
Mi az?
utcán járva dugógyártó.
Nincsen keze, mégis markol,
építkezéseken parkol.
Mi az?
Bicikli
Nyerge van, de nem paci,
pedállal kell hajtani.
Mi az?
pedállal kell hajtani.
Mi az?
↧
↧
Járművek, közlekedés - válogatás
Nagy Bandó András: Jön a vonat
Enyedi György: A vonat
Rákos Sándor: A piros autóbusz
Bogos Katalin: Hova fut a kis vonat?
Mondókák:
Találós kérdések:
Hervay Gizella: Autó-mese
Hervay Gizella: Traktor-mese
Szutyejev: A kis hajó
A mi autónk
Dalok:
Gryllus Vilmos: Bicikli
Gryllus Vilmos: Traktor
Gryllus Vilmos - Kiss Anna: Hajó
Filmek:
Járművek mese
Tömegközlekedős mese
Kisautók és nagy autók mese
Autós mese
Vonatos mese
Kresz mese 1.
Kresz mese 2.
Szirénázó járművek
Munkagépek mese
Stop!Közlekedj okosan
Linkek:
Közlekedésre nevelés az óvodábanKreatív ötletek a közlekedés témakörében
↧
Kányádi Sándor: Meddig tart a rigófütty
Megjött a tavasz, leterítette a köpenyét, s leült a dombra. Végignézett a berkeken, a kerteken, a lankákon s a réteken, a csupasz-kopasz fák és bokrok kopárló gyülekezetén.
- No míg ezeket felöltöztetem... - szaladt ki a száján, de már mosolyogva szólt oda a körülötte legyeskedő szellőnek: - Eredj szolgám, suttogd közhírré a fák és a bokrok között, hogy aki megmondja, meddig ér el a rigófütty, azt elsőként s tetőtől talpig aranyvirágba öltöztetem.
Illant is már a szellő, térült-fordult, s egy pillantás alatt szétsuttogta a suttogni valóját.
Nagy mozgás támadt a szellő nyomában. Minden fa és bokor azt hitte, hogy ő aztán igazán meg tud felelni a tavasz kérdésére.
A parti füzek kihúzták öreg derekukat és legényesen kezdték pödörgetni pelyhedző barkáikat. A rekettyebokrok sem akartak lemaradni. Nem is beszélve a gyümölcsfákról. A meggy, a cseresznye, a szilva, az alma, a körte, de kiváltképpen a dió, akin egész nap füttyögni szokott a rigó, ő ne tudná, ők ne tudnák, hogy meddig ér el a rigófütty?
De bizony nem tudták. El is csendesedtek valamennyien.
- Hát ennek fele sem tréfa - kottyantotta el a korán érő cseresznye.
- Kerek egy kérdés - gondolta az alma s a körte.
- Kemény dió! - sóhajtotta el magát a vén diófa.
A szilva meg sem mukkant.
- Ha legalább egy rigónk volna - savanyodott el a meggy -, akinek a hangjáról mértéket vehetnénk.
- Egy rigó, egy rigó.
- Bár egy rigófiú.
De nem volt.
S mert tudták, hogy a rigó a lombos fákat kedveli, elkezdtek csöndben, szorgalmasan rügyezni, levelezni.
- Mi az a nagy csönd odalenn? - kapaszkodott a fölfelé igyekvő szellőbe a sombokor a domboldalon.
- A töprengés csöndje.
- Miféle töprengésé?
- Azt kell kitalálni, hogy meddig ér el a rigófütty?
- S aki kitalálja?
- Aranyvirág lesz a jutalma - mondta a szellő szűkszavúan, s azzal már fel is szusszant a dombra a tavasz mellé.
Ültek és várták az eredményt.
Napok, vagy talán hetek múltán, amikor már szépen zöldellt a környék, megjelent az első rigó is. És hová szállt volna másra, mint a diófára. El is füttyenthette magát. Hegyezték a fülüket a fák, de mind hegyezhették, mert abban a pillanatban innen is onnan is felharsant a rigófütty.
Zavartan álltak a fák a nagy rigófüttyögésben. A tavasz kacagott, kacagott a tréfán, a szellő meg táncot járt örömében.
Ekkor megszólalt a sombokor a domb oldalában:
- Én megmondom, meddig ér a rigófütty.
- Kicsoda mondja meg? - néztek fel a kicsi sombokorra.
- Én mondom meg - húzta ki magát a sombokor. - Rigótól rigóig ér. És ilyenkor meg körbeéri a földet.
Nagyot néztek a bölcs fák, hümmögtek, de aztán belátták, hogy a bokornak igaza van. Annál is inkább, mert látták, hogy maga a tavasz is helyeslően bólogat a sombokor válaszára. S láthatták azt is, amint elnyeri méltó jutalmát, mert abban a minutumban tetőtől talpig aranyvirágba borult.
- No míg ezeket felöltöztetem... - szaladt ki a száján, de már mosolyogva szólt oda a körülötte legyeskedő szellőnek: - Eredj szolgám, suttogd közhírré a fák és a bokrok között, hogy aki megmondja, meddig ér el a rigófütty, azt elsőként s tetőtől talpig aranyvirágba öltöztetem.
Illant is már a szellő, térült-fordult, s egy pillantás alatt szétsuttogta a suttogni valóját.
Nagy mozgás támadt a szellő nyomában. Minden fa és bokor azt hitte, hogy ő aztán igazán meg tud felelni a tavasz kérdésére.
A parti füzek kihúzták öreg derekukat és legényesen kezdték pödörgetni pelyhedző barkáikat. A rekettyebokrok sem akartak lemaradni. Nem is beszélve a gyümölcsfákról. A meggy, a cseresznye, a szilva, az alma, a körte, de kiváltképpen a dió, akin egész nap füttyögni szokott a rigó, ő ne tudná, ők ne tudnák, hogy meddig ér el a rigófütty?
De bizony nem tudták. El is csendesedtek valamennyien.
- Hát ennek fele sem tréfa - kottyantotta el a korán érő cseresznye.
- Kerek egy kérdés - gondolta az alma s a körte.
- Kemény dió! - sóhajtotta el magát a vén diófa.
A szilva meg sem mukkant.
- Ha legalább egy rigónk volna - savanyodott el a meggy -, akinek a hangjáról mértéket vehetnénk.
- Egy rigó, egy rigó.
- Bár egy rigófiú.
De nem volt.
S mert tudták, hogy a rigó a lombos fákat kedveli, elkezdtek csöndben, szorgalmasan rügyezni, levelezni.
- Mi az a nagy csönd odalenn? - kapaszkodott a fölfelé igyekvő szellőbe a sombokor a domboldalon.
- A töprengés csöndje.
- Miféle töprengésé?
- Azt kell kitalálni, hogy meddig ér el a rigófütty?
- S aki kitalálja?
- Aranyvirág lesz a jutalma - mondta a szellő szűkszavúan, s azzal már fel is szusszant a dombra a tavasz mellé.
Ültek és várták az eredményt.
Napok, vagy talán hetek múltán, amikor már szépen zöldellt a környék, megjelent az első rigó is. És hová szállt volna másra, mint a diófára. El is füttyenthette magát. Hegyezték a fülüket a fák, de mind hegyezhették, mert abban a pillanatban innen is onnan is felharsant a rigófütty.
Zavartan álltak a fák a nagy rigófüttyögésben. A tavasz kacagott, kacagott a tréfán, a szellő meg táncot járt örömében.
Ekkor megszólalt a sombokor a domb oldalában:
- Én megmondom, meddig ér a rigófütty.
- Kicsoda mondja meg? - néztek fel a kicsi sombokorra.
- Én mondom meg - húzta ki magát a sombokor. - Rigótól rigóig ér. És ilyenkor meg körbeéri a földet.
Nagyot néztek a bölcs fák, hümmögtek, de aztán belátták, hogy a bokornak igaza van. Annál is inkább, mert látták, hogy maga a tavasz is helyeslően bólogat a sombokor válaszára. S láthatták azt is, amint elnyeri méltó jutalmát, mert abban a minutumban tetőtől talpig aranyvirágba borult.
↧
Mai gondolat
↧
MACKÓ KOMA ÉS RÓKÁNÉ KOMÁMASSZONY
Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek volt két ökröcskéje. Egyszer, amint a földjén szántogatott, szeme-szája elállott, olyan csudát látott. Éppen az ő szántóföldje mellett sétált mackó koma egy nyuszival, s mit gondolt, mit nem a nyuszika, nyakába ugrott a mackó komának, s össze-vissza csókolta. Erősen szégyellette a koma, hogy őt egy haszontalan nyuszika megcsókolta, odament a szegény emberhez, s azt mondta neki:
- Hallod-e, te szegény ember, ha senkinek meg nem mondod, hogy a nyuszika megcsókolt, egy fazék mézet adok neked; de ha elárulsz, elevenen megeszlek.
Bezzeg hogy a szegény ember szentül megígérte ezt, mackó koma pedig mindjárt hozta is a mézet. De este, amikor a szegény ember hazament, mackó koma titkon utána sompolygott, felment a padlásra, s hallgatódzott, hogy vajon a szegény ember nem árulja-e el.
Na, bement a szegény ember a házba, asztalhoz ült, vacsorázott, aztán elétette a mézet, hogy egyék abból a háznépe is.
- Hát ezt kend hol kapta? - kérdezte a felesége.
- Ott, ahol - felelt kurtán az ember -, egyél, ne törődj vele.
De az asszony addig faggatta, hogy mégis elbeszélte, mi történt.
"No, megállj!" - dörmögött magában mackó koma, aztán szép csendesen leszállott a padlásról, s elcammogott a szegény ember földjére. Másnap reggel ment a szegény ember is a földjére, s már ott volt mackó koma.
- Jere, jere - mordult rá mackó koma -, elevenen megeszlek! Hogy mertél elárulni?!
Hej, megijedt a szegény ember! Esküdözött, hogy így meg úgy, ő nem árulta el, de hiába, mert mackó koma rásütötte a hazugságot.
- Igaz, igaz - adta meg magát a szegény ember -, de legalább addig kegyelmezz az életemnek, amíg a földecskémet fölszántom.
- Jól van, nem bánom - mondotta mackó koma -, de siess a szántással, mert mindjárt visszajövök.
Hej, búsult a szegény ember, sóhajtozott, hogy most már mi lesz az ő gyermekeivel! Hát éppen akkor vetődött oda rókáné komámasszony, s ahogy látta a szegény ember nagy bánatját, megkérdezte:
- Mi bajod, szegény ember?
Elmondja a szegény ember, hogy mi nagy baja esett, de rókáné asszony kicsinylően legyintett:
- Hát még ez is baj? Mit adsz, ha kihúzlak belőle?
- Adok egy zsák csirkét s még azonkívül egy párt!
- Jó - mondotta rókáné komámasszony -, én most elmegyek, s amikor mackó koma idejön, ott leszek annak a hegynek a tetején, ni! Én majd ezt kiáltom neked: "Hé, atyafi, erre vadász a király, van-e vad ott?" Te feleld azt, hogy: "Nincs!" Ha aztán azt kérdem tőled: "Mi az ott melletted?" Feleld azt, amit a mackó mond.
Azzal elment rókáné komámasszony, s mindjárt jött a mackó koma, de akkor már rókáné komámasszony ott volt a hegy tetején, s kiáltott:
- Hé, atyafi! Erre vadász a király. Van-e vad ott?
- Mondjad: nincs - súgta mackó koma a szegény embernek.
- Nincs! - kiáltott az ember.
- Mi az ott, ami melletted van?
- Mondjad: szenes tőke - súgta mackó koma.
- Szenes tőke!
- Dugd zsákba! - kiáltotta rókáné komámasszony.
- Dugjál - kérte mackó koma.
- Beledughatod? - kérdezte rókáné komámasszony.
- Bele!
- Most kösd be a zsákot jó erősen.
- Kössed - kérte mackó koma.
- Bekötötted? - kérdezte rókáné.
- Be!
- Na, most üssed az ekevassal, ahogy csak bírod.
Bezzeg hogy megfogadta a szegény ember a rókáné komámasszony szavát, s holtra verte mackó komát.
Akkor aztán lejött rókáné komámasszony a hegyről, a szegény ember meg nem győzött hálálkodni.
- Amint hazaérek - mondta -, megtöltök egy zsákot csirkével, azonkívül hozok neked egy pár csirkét.
- Ugyan, ugyan - szerénykedett komámasszony -, minek egy zsákkal? Elég nekem egy pár csirke is.
- De így s de úgy - erősködött a szegény ember -, ha én egyszer valamit ígérek, meg is tartom!
Azzal hazament, s mondotta az asszonynak, hogy fogjon össze egy zsák csirkét s még azonkívül egy párt, mert ez meg az történt vele.
- Hát megbolondult kend - pattogott az asszony -, hogy ennyi csirkét ígért egy rókának? Elég lesz annak egy pár csirke is!
Addig beszélt, pattogott az asszony, hogy a szegény ember megelégedett az egy pár csirkével, a zsákba meg beledugtak két kutyát. No, komámasszony, úgy látszik, most az egyszer téged is becsapnak!
Nosza, vállára vetette a szegény ember a zsákot, kezébe vette az egy pár csirkét, s ment rókáné komámasszonyhoz.
- Hát csak ereszd el - mondta a komámasszony -, majd elfogom én őket.
- Jobb, ha közelebb jössz - mondta a szegény ember -, úgy bizonyosabban elfogod.
Rókáné komámasszony közelebb ment, a szegény ember meg eleresztette az egy pár csirkét, de mindjárt oldotta a zsákot is. Uccu! - kiugrottak a kutyák, komámasszonyt közrefogták, jobbról-balról alaposan helybenhagyták. Alig tudott szegény feje továbbillanni.
Amikor hazaért a komámasszony, azt mondta magamagának: "Sem apám, sem anyám, sem semmiféle nemzetségem nem volt bíró. Hogy is lehettem olyan szamár, hogy másoknak a dolgába beleavatkoztam! No, lesz ezután eszem, hogy ezt többet nem teszem!"
Mit gondoltok, vajon megtartotta-e a fogadását?
- Hallod-e, te szegény ember, ha senkinek meg nem mondod, hogy a nyuszika megcsókolt, egy fazék mézet adok neked; de ha elárulsz, elevenen megeszlek.
Bezzeg hogy a szegény ember szentül megígérte ezt, mackó koma pedig mindjárt hozta is a mézet. De este, amikor a szegény ember hazament, mackó koma titkon utána sompolygott, felment a padlásra, s hallgatódzott, hogy vajon a szegény ember nem árulja-e el.
Na, bement a szegény ember a házba, asztalhoz ült, vacsorázott, aztán elétette a mézet, hogy egyék abból a háznépe is.
- Hát ezt kend hol kapta? - kérdezte a felesége.
- Ott, ahol - felelt kurtán az ember -, egyél, ne törődj vele.
De az asszony addig faggatta, hogy mégis elbeszélte, mi történt.
"No, megállj!" - dörmögött magában mackó koma, aztán szép csendesen leszállott a padlásról, s elcammogott a szegény ember földjére. Másnap reggel ment a szegény ember is a földjére, s már ott volt mackó koma.
- Jere, jere - mordult rá mackó koma -, elevenen megeszlek! Hogy mertél elárulni?!
Hej, megijedt a szegény ember! Esküdözött, hogy így meg úgy, ő nem árulta el, de hiába, mert mackó koma rásütötte a hazugságot.
- Igaz, igaz - adta meg magát a szegény ember -, de legalább addig kegyelmezz az életemnek, amíg a földecskémet fölszántom.
- Jól van, nem bánom - mondotta mackó koma -, de siess a szántással, mert mindjárt visszajövök.
Hej, búsult a szegény ember, sóhajtozott, hogy most már mi lesz az ő gyermekeivel! Hát éppen akkor vetődött oda rókáné komámasszony, s ahogy látta a szegény ember nagy bánatját, megkérdezte:
- Mi bajod, szegény ember?
Elmondja a szegény ember, hogy mi nagy baja esett, de rókáné asszony kicsinylően legyintett:
- Hát még ez is baj? Mit adsz, ha kihúzlak belőle?
- Adok egy zsák csirkét s még azonkívül egy párt!
- Jó - mondotta rókáné komámasszony -, én most elmegyek, s amikor mackó koma idejön, ott leszek annak a hegynek a tetején, ni! Én majd ezt kiáltom neked: "Hé, atyafi, erre vadász a király, van-e vad ott?" Te feleld azt, hogy: "Nincs!" Ha aztán azt kérdem tőled: "Mi az ott melletted?" Feleld azt, amit a mackó mond.
Azzal elment rókáné komámasszony, s mindjárt jött a mackó koma, de akkor már rókáné komámasszony ott volt a hegy tetején, s kiáltott:
- Hé, atyafi! Erre vadász a király. Van-e vad ott?
- Mondjad: nincs - súgta mackó koma a szegény embernek.
- Nincs! - kiáltott az ember.
- Mi az ott, ami melletted van?
- Mondjad: szenes tőke - súgta mackó koma.
- Szenes tőke!
- Dugd zsákba! - kiáltotta rókáné komámasszony.
- Dugjál - kérte mackó koma.
- Beledughatod? - kérdezte rókáné komámasszony.
- Bele!
- Most kösd be a zsákot jó erősen.
- Kössed - kérte mackó koma.
- Bekötötted? - kérdezte rókáné.
- Be!
- Na, most üssed az ekevassal, ahogy csak bírod.
Bezzeg hogy megfogadta a szegény ember a rókáné komámasszony szavát, s holtra verte mackó komát.
Akkor aztán lejött rókáné komámasszony a hegyről, a szegény ember meg nem győzött hálálkodni.
- Amint hazaérek - mondta -, megtöltök egy zsákot csirkével, azonkívül hozok neked egy pár csirkét.
- Ugyan, ugyan - szerénykedett komámasszony -, minek egy zsákkal? Elég nekem egy pár csirke is.
- De így s de úgy - erősködött a szegény ember -, ha én egyszer valamit ígérek, meg is tartom!
Azzal hazament, s mondotta az asszonynak, hogy fogjon össze egy zsák csirkét s még azonkívül egy párt, mert ez meg az történt vele.
- Hát megbolondult kend - pattogott az asszony -, hogy ennyi csirkét ígért egy rókának? Elég lesz annak egy pár csirke is!
Addig beszélt, pattogott az asszony, hogy a szegény ember megelégedett az egy pár csirkével, a zsákba meg beledugtak két kutyát. No, komámasszony, úgy látszik, most az egyszer téged is becsapnak!
Nosza, vállára vetette a szegény ember a zsákot, kezébe vette az egy pár csirkét, s ment rókáné komámasszonyhoz.
- Hát csak ereszd el - mondta a komámasszony -, majd elfogom én őket.
- Jobb, ha közelebb jössz - mondta a szegény ember -, úgy bizonyosabban elfogod.
Rókáné komámasszony közelebb ment, a szegény ember meg eleresztette az egy pár csirkét, de mindjárt oldotta a zsákot is. Uccu! - kiugrottak a kutyák, komámasszonyt közrefogták, jobbról-balról alaposan helybenhagyták. Alig tudott szegény feje továbbillanni.
Amikor hazaért a komámasszony, azt mondta magamagának: "Sem apám, sem anyám, sem semmiféle nemzetségem nem volt bíró. Hogy is lehettem olyan szamár, hogy másoknak a dolgába beleavatkoztam! No, lesz ezután eszem, hogy ezt többet nem teszem!"
Mit gondoltok, vajon megtartotta-e a fogadását?
↧
↧
HOLLÓ ÚR MEG RÓKÁNÉ
Nem tudom, hogy s mint történt, elég az, hogy holló uraság meg rókáné komámasszony nagy barátságot kötöttek. Erdőn-mezőn együtt jártak-keltek, együtt ebédeltek (ha volt mit), egy szó, mint száz: sok országot-világot bejártam, de még ilyen barátságot soha nem láttam.
Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy egy kandúr levelet hozott rókánénak, melyben azt írja egy barátja, hogy látogassa meg az erdejében, mert sok ott a jó falat.
Rókáné tüstént futott holló úrért:
- Jöjjön kelmed sétálni az erdőbe!
Holló úr ráállott. Hát aztán mi történt? Az történt, hogy amint az erdőn sétáltak, Holló úr elrikkantotta magát:
- Nézzen oda, lelkem komámasszony, jönnek a vadászok! Jaj nekünk, mit tegyünk? Hová legyünk?
- Sose féljen, lelkem komám - mondotta rókáné komámasszony -, van énbennem tizenkét ravaszság, majd kifogok rajtuk! Gyerünk gyorsan az én barlangomba!
Nosza, nagy hirtelen kereket oldottak, s egy perc alatt, kettő alatt a barlangba futottak, ottan meglapultak.
De a vadászok látták ám, hogy hova bújtak el, s egyenest a barlanghoz mentek, aztán (mert ásót is vittek ám magukkal) elkezdték ásni a barlangot.
- Tyű - szűkölt rókáné komámasszony -, ennek fele sem tréfa! Hallja csak, holló úr, hány ravaszsága van önkegyednek?
- Nekem csak egy - felelt holló úr. - És önkegyednek hány van?
Mondotta rókáné komámasszony:
- Az imént még tizenkettő, de már csak hat van belőle. Közben a vadászok félig beástak a barlangba, s rókáné komámasszony mind beljebb-beljebb szorult.
- Mondja, kedves komám, nem szaporodott a ravaszsága? - kérdezte rókáné komámasszony.
- Bizony nem - felelte holló úr -, még mindig csak az az egy van, ami volt.
- Hm, hm - hümmögött rókáné komámasszony -, nekem meg már csak három maradott.
A vadászok csak ástak, ástak tovább, már egészen közelébe jutottak rókáné komámasszonynak, ő meg szurkolt erősen, s újra kérdezte:
- Kedves komám, még mindig nem szaporodott a ravaszsága?
- Bizony, bizony, még mindig csak ez az egy van - mondotta holló úr, s ahogy ezt mondotta, elterült a földön, mintha meghalt volna.
Éppen akkor értek odáig a vadászok. Mondja az egyik:
- Dobjuk ki ezt a döglött hollót, minek ez nekünk?
Mindjárt ki is dobták. Ahogy kidobták, egyszeribe feltámadt holló úr, akinek csak egy ravaszsága volt, s elrepült. Rókáné komámasszonyt pedig, akinek tizenkét ravaszsága volt, fülön fogták s agyonlőtték.
Holló úr ezalatt egy fának a legfelső ágán üldögélt, s onnan énekelte ezt a szép nótát:
Bőven elég egy ravaszság,
jóval többet érsz vele,
mint a sokkal, ha a sokból
egynek sem vagy mestere!
Így járt egyszer, egyetlenegyszer pórul rókáné.
↧
RÓKÁNÉ KOMÁMASSZONY FÜLÖNFÜGGŐJE
Rókáné komámasszonynak volt egy fülbevalója, s az egyszer fennakadt egy vadrózsabokor ágán. Azt mondja Rókáné:
- Rózsabokor, add vissza a fülönfüggőmet!
- Nem adom, bíz én!
Továbbment Rókáné komámasszony, s találkozott a tűzzel.
Azt mondta neki:
- Tűz, égesd meg a vadrózsabokrot! Vadrózsabokor nem akarja visszaadni a fülönfüggőmet. - Nem égetem biz én!
Továbbment Rókáné komámasszony, s találkozott a vízzel
Azt mondta neki:
- Víz, oltsd el a tüzet! Tűz nem akarja megégetni a vadrózsabokrot, vadrózsabokor nem adja vissza a fülönfüggőmet.
- Nem oltom biz én!
Továbbment Rókáné komámasszony, s találkozott az ökrökkel.
Azt mondta: - Ökör, idd meg a vizet! Víz nem akarja eloltani a tüzet, tűz nem égeti meg a vadrózsabokrot, vadrózsabokor nem adja vissza a fülönfüggőmet
- Nem iszom biz én!
Tovább ment Rókáné komámasszony, s találkozott a farkassal.
Azt mondja neki:
- Farkas, edd meg az ökröt! Ökör nem akarja meginni a vizet, víz nem oltja el a tüzet, tűz nem égeti meg a vadrózsabokrot, vadrózsabokor nem adja vissza a fülönfüggőmet!
Azt mondja erre az ökör:
- Mintsem a farkas megegyen, inkább megiszom a vizet!
Azt mondja erre a víz:
- Mintsem az ökör megigyon, inkább eloltom a tüzet!
Azt mondja erre a tűz:
- Mintsem a víz eloltson, inkább megégetem a vadrózsabokrot!
Azt mondja erre a vadrózsabokor:
- Mintsem a tűz megégessen, inkább visszaadom Rókáné komámasszony fülönfüggőjét.
Vissza is adta. Rókáné komámasszony azon nyomban felaggatta a fülére, és vidáman odábbállt. Itt a vége, fuss el véle!
↧
RÓKÁNÉ ASSZONY KERESZTELŐI
Egyik esztendőben, amikor sok hó hullt, rókáné asszony meg a farkas rettentő ínségbe jutott. Sok szót ejtettek nyomorúságukról, s akkor egy nap így szólt a róka:
- Komám, a legjobb, amit tehetünk, hogy felásunk egy irtást, legyen meg a kenyerünk. Így legalább nem veszünk éhen.
- No, ezt jól kigondoltad, kománé! De mit eszünk, amíg dolgozunk?
- Ezt is eligazítjuk. Malacot hízlalunk, s amint leöljük, munkához látunk.
Disznót hízlaltak hát, levágták és elásták, hogy teremtett lélek rá ne találjon. De jelként kinn hagyták a farkát, nehogy utoljára ők se tudják, hol van.
Munkához láttak akkor. A farkas nekifeküdt és úgy munkálkodott,ahogy csak erejéből kitelt. Rókáné ezzel szemben mit művelt? Kicsavart itt-ott egy-egy csarabot, vagy kitépett egy-egy páfránygyökeret, egy szó, mint száz, úgy tett, mintha dolgozna. Így tett-vett egy ideig és amikor megehült, amilyen agyafúrt volt, így szólt a farkashoz:
- Hallgasd csak koma! Mintha csak engem hívnának.
És egyik mancsát a füléhez emelte, mintha jobban akarna hallani, és így folytatta:
- Ó, te vagy az komámasszony? Tüstént jövök! Tüstént jövök!
A farkasnak azt mondta:
- Az egyik komaasszonyom hív, legyek keresztanyja a most született fiának. Te is láthatod, nem maradhatok távol. Úgyhogy elmegyek, de egykettőre visszatérek.
- Eredj komámasszony, eredj, mert felebaráti kötelesség!
Ment is rókáné, egyenest az elásott disznóhoz és istenesen belakmározott. Maradt még egy keveset, és amikor úgy vélte, hogy eljött az idő, visszatért az ő ordas komájához és mondta:
- Ó, de fáradt vagyok! Mennyit kell tűrnie az embernek a családjáért!
- Aztán milyen nevet adtatok a legénykének?- tudakolta a farkas.
- Kezdmegecske lett a neve.
- Ez aztán derék – mondta a farkas.
Nekifeküdtek újból az ásásnak, és a szegény farkas, aki derekasan megragadta az ásó nyelét, elfáradt és így szólt rókánéhoz :
- Komámasszony, falhatnánk egy keveset abból a malacból!
- Nem, azt már nem! Ha megtömjük a hasunkat, nem lesz kedvünk ásni. Amondó volnék, érjünk a végére az irtásnak, aztán derekasan belakunk.
Ástak hát tovább, de alig telt belé egy kis idő,a róka ismét úgy tett,mintha hívnák, hogy másik kisdedet tartson keresztvíz alá. Egyenesen a malachoz vezetett az útja és megint csak belakmározott. Akárcsak elsőben. Aztán lefeküdt és jót aludt.
Amint fölébredt, visszatért az ordashoz és azt mondta:
- Micsoda istencsapás ilyen jószívűnek lenni! Alig állok a lábamon! Ezúttal sokkal messzebbre kellett baktatnom.
- Hát akkor pihenj egy keveset, komámasszony. És mondd, milyen nevet adtatok a kicsinek?
- Féledecske. Ezt adtuk neki.
- No, ez még inkább a kedvemre van, mint a másik.
Úgy uzsonnaidő-tájban rókáné asszony ismét úgy tett, mintha egy másik legénykének a keresztelőjébe hívnák. Ehelyett elment az egész maradék disznót bekebelezni.
Jót aludt egyet, aztán visszatért a farkashoz.
- Aztán milyen nevet adtatok a legénykének, komámasszony? – kérdezte az.
Mivel, hogy ez volt az utolsó, Befejezdecske lett a neve.
Munkához láttak újból. Ezúttal a végére is értek,s akkor mentek malacot enni. Amint odaértek, mondta rókánéasszony :
- Te vagy az erősebb, koma, húzd ki a farkától!
A farkas neki is huzakodott és úgy megrántotta, hogy egyből fenékre ült.
- Úgy meghúztam, hogy leszakadt a farka – mondta.
Nekiláttak hát és túrták a földet, de a malac csak nem került elé. Akkor összeakaszkodtak erősen.
A farkas rókánét mosdatta:
- Te etted meg a disznót, amikor keresztelőbe mentél!
Rókáné a farkasra kente. Azt mondta:
- Te, amilyen nagy bélű vagy kilested, amikor egyedül maradtál és mindet föletted!
Utoljára rókáné, hogy véget vessen a pörlekedésnek, azt mondta:
- Nincs mit vitatni. Hogy megtudjuk az igazat, heveredjünk le, s amelyikünknek hamarább kiüt a veríték a hasán, az ette meg a disznót.
- Úgy legyen – hagyta rá az ordas, akinek fölöttébb tiszta volt a lelkiismerete.
Az ám, de íme, mi történt: a szegény farkas úgy megfáradt a töméntelen munkától, hogy amint kinyújtózott, le is koppant a szeme, és olyan hortyogásba kezdett, akár a plébános valamely ünnepnap, mialatt a fondorlatos róka, aki jócskán kipihente már magát annyi alvásban, le se hunyta a szemét.
Amikor úgy gondolta, hogy a farkas már mélyen alszik, föltápászkodott, szép csöndesen mellélopakodott és a hasára pisilt. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, visszafeküdt. Egy idő múltán tette magát, hogy fölserkent, és addig vackolódott, mígnem a farkas is fölébredt.
Akkor fölkelt és azt mondta:
- Te etted meg a disznót, komám! Nézd csak, hogy kiverte a hasadat a veríték!
Akkor a farkas látva, milyen vizes a hasa, így felelt:
- Tyű, ezek szerint mégis én ettem meg, de úgy, hogy észre se vettem!
Így szedte rá ravasz és becstelen rókáné, a dolgos, ám buta komáját.
↧
RÓKÁNÉ MÉZES-MÁZOS KALÁCSA
Volt egyszer egy öregember s egy öregasszony, volt nekik egy kakaskájuk meg egy tyúkocskájuk. Egyszer a kakaska meg a tyúkocska kiment a mezőre, ottan jártak-keltek, keresgéltek-kapirgáltak, míg-nem a kakaska talált egy búzakalászt, a tyúkocska meg egy mákfejet. Nosza, mindjárt hazavitték, s az öregember egyszeribe kicsépelte a búzát, aztán meg is őrölte, az öregasszony pedig kikopolta a mákot, megtörte, mézzel összekeverte, a lisztből kalácsot gyúrt, azt meg a mézes mákkal megtöltötte. Az ám, de nem volt szegény öregeknek sem tűzhelyük, sem tüzük, ablak közé tették a kalácsot. Gondolták: majd megsüti ott a nap.
Véletlenül éppen akkor járt ott Rókáné komámasszony Farkas komájával, megpillantotta a kalácsot, s mondja Farkas komának:
- Ejnye, komámuram, egyet mondok, kettő lesz belőle.
- Hadd hallom, kedves komámasszony.
- Lopjuk el ezt a kalácsot.
- Nem bánom én, komámasszony, csak aztán meg ne csaljon kend az osztozásnál.
- Ugyan, ugyan, komámuram, mit nem gondol rólam? - szenteskedett Rókáné komámasszony.
- Ejnye, komámuram, egyet mondok, kettő lesz belőle.
- Hadd hallom, kedves komámasszony.
- Lopjuk el ezt a kalácsot.
- Nem bánom én, komámasszony, csak aztán meg ne csaljon kend az osztozásnál.
- Ugyan, ugyan, komámuram, mit nem gondol rólam? - szenteskedett Rókáné komámasszony.
Bezzeg hogy egykettőre elemelték a kalácsot, aztán - uccu neki, vesd el magad! - szaladtak árkon-bokron át, s meg sem álltak, míg az erdőbe nem értek. Ott hamarosan letelepedtek, s Farkas koma mindjárt hozzá akart látni az osztozásnak, de a hamis Rókáné azt tanácsolta, hogy várjanak az osztozással, hadd süsse még a nap egy keveset a kalácsot, addig aludjanak egyet. Hej, de jó lesz, ha majd felébrednek! Farkas koma megfogadta a tanácsot, nyomban el is aludt, de bezzeg nem aludt el Rókáné komámasszony: feltörte a kalácsot, a mézes mákot mind egy falásig megette, aztán újra megtöltötte sárga meg fekete homokkal. Most már ő is elaludt, s egyszerre ébredett fel a Farkas komával.
- Na, most osztozzunk - mondotta Rókáné komámasszony, s nagy hirtelen feltörte a kalácsot.
- Hát ez mi? - ordított Farkas koma. - Hová lett a mézes mák?!
- Hiszen én is éppen azt szeretném tudni! - kiabált torkaszakadtából Rókáné komámasszony.
- Bizonyosan kend ette meg, amíg én aludtam!
- Hát ez mi? - ordított Farkas koma. - Hová lett a mézes mák?!
- Hiszen én is éppen azt szeretném tudni! - kiabált torkaszakadtából Rókáné komámasszony.
- Bizonyosan kend ette meg, amíg én aludtam!
Csúnyán összevesztek, esküdöztek mennyre-földre, végre is abban állapodtak meg, hogy kefeküsznek a napra, s amelyiknek a testéből viaszt olvaszt ki a nap, az ette meg a mézes mákot.
Na, kifeküdtek a napra, Farkas koma csakhamar el is aludt, de bezzeg nem aludt el Rókáné komámasszony, beszaladt a faluba, ott egy méhkasból elcsent egy keret mézet, a keretből a mézet kinyalta, a viasszal pedig véges-végig bekente Farkas koma testét.
Felébred Farkas koma, nézi a testét, ámul-bámul, nem érti a dolgot, hümget.
- No látja kend, komámuram, hogy kend ette meg a mézes mákot! - üvöltötte magánkívül Rókáné komámasszony.
- Hát ami igaz: igaz - szégyenkezett farkas koma -, úgy látszik, csakugyan én ettem meg.
- Hát ami igaz: igaz - szégyenkezett farkas koma -, úgy látszik, csakugyan én ettem meg.
És szentül megfogadta, hogy máskor becsületesen osztozik meg Rókáné komámasszonnyal!
Így volt, vége volt, mese volt.
↧
↧
RÓKÁNÉ SZÁLLÁST KERES
Megint csak Rókáné komámasszonyról mondok mesét, hallgassatok ide. Ment, mendegélt az úton Rókáné komámasszony, s találkozik Farkas komával.
– Adj’ isten, koma! Hogy vág a bajusz?
– Rosszul, komámasszony, rosszul. Itt a tél, s nincs házam.
– Hát ez baj? Nekem sincs. No, ne búsulj, építek én egyet majd!
Még jóformán ki se mondta, építésbe fogott. Magának épített fakéregből, Farkas komának meg jégből.
Mindjárt beköltözött ki-ki a maga házába. Az ám, de elmúlt a tél, s egyszer csak azon veszi észre magát Farkas koma, hogy volt ház, nincs ház: a nap elolvasztotta. Haj, szörnyű haragra lobbant Farkas koma. Szaladt át Rókáné komámasszonyhoz.
– No, te csaló, most felfallak! Hogy mertél megcsalni?
– Ohó – mondta Rókáné komámasszony -, nem oda Buda!
A sors dönti el, hogy melyik falja fel a másikat.
Azzal elindultak az erdőben, s ott egy nagy, mély gödörhöz értek.
– Ugorj, komám! – biztatta Rókáné komámasszony. – Ha átugrod a gödröt, felfalhatsz. Ha nem: én fallak fel.
Farkas koma nagyot ugrott, de szépen belepottyant a gödörbe.
– No, koma – kacagott Rókáné komámasszony -, most csak csücsülj a gödörben. Mulass jól!
Azzal továbbment, s vágott magának egy botocskát, úgy ment be a faluba. Ott egy ház előtt megállott, kopogtatott az ajtón a botocskával.
– Ki kopog? – kérdezte belülről a gazda.
– Én kopogok, Rókáné komámasszony. Adjon szállást éjszakára, gazduram.
– Bár magunk férjünk – szólt ki a gazda. – Künn tágas, benn szoros!
– Eresszen be, gazduram. Nem kell nagy hely nekem. Lefekszem a padkára, a farkamat magam alá dugom, botocskámat meg a padka alá.
Erre a gazda beeresztette. Reggel jókor felkelt Rókáné komámasszony, a botocskát a tűzben elégette, s mikor a háznépe fölkelt, elkezdett sopánkodni:
– Ó, istenem, istenem, vajon hová lett az én drága botocskám? Megért volna egy szépen szóló, aranytarajas, gyémántlábú kakast.
Mit volt, mit nem tenni, a gazda Rókáné komámasszonynak adta az egyetlen kakasát. Nem volt ugyan a kakasnak aranytaraja, gyémántlába, de Rókáné komámasszony hosszú kérlelésre ezzel is megelégedett.
– Adj’ isten, koma! Hogy vág a bajusz?
– Rosszul, komámasszony, rosszul. Itt a tél, s nincs házam.
– Hát ez baj? Nekem sincs. No, ne búsulj, építek én egyet majd!
Még jóformán ki se mondta, építésbe fogott. Magának épített fakéregből, Farkas komának meg jégből.
Mindjárt beköltözött ki-ki a maga házába. Az ám, de elmúlt a tél, s egyszer csak azon veszi észre magát Farkas koma, hogy volt ház, nincs ház: a nap elolvasztotta. Haj, szörnyű haragra lobbant Farkas koma. Szaladt át Rókáné komámasszonyhoz.
– No, te csaló, most felfallak! Hogy mertél megcsalni?
– Ohó – mondta Rókáné komámasszony -, nem oda Buda!
A sors dönti el, hogy melyik falja fel a másikat.
Azzal elindultak az erdőben, s ott egy nagy, mély gödörhöz értek.
– Ugorj, komám! – biztatta Rókáné komámasszony. – Ha átugrod a gödröt, felfalhatsz. Ha nem: én fallak fel.
Farkas koma nagyot ugrott, de szépen belepottyant a gödörbe.
– No, koma – kacagott Rókáné komámasszony -, most csak csücsülj a gödörben. Mulass jól!
Azzal továbbment, s vágott magának egy botocskát, úgy ment be a faluba. Ott egy ház előtt megállott, kopogtatott az ajtón a botocskával.
– Ki kopog? – kérdezte belülről a gazda.
– Én kopogok, Rókáné komámasszony. Adjon szállást éjszakára, gazduram.
– Bár magunk férjünk – szólt ki a gazda. – Künn tágas, benn szoros!
– Eresszen be, gazduram. Nem kell nagy hely nekem. Lefekszem a padkára, a farkamat magam alá dugom, botocskámat meg a padka alá.
Erre a gazda beeresztette. Reggel jókor felkelt Rókáné komámasszony, a botocskát a tűzben elégette, s mikor a háznépe fölkelt, elkezdett sopánkodni:
– Ó, istenem, istenem, vajon hová lett az én drága botocskám? Megért volna egy szépen szóló, aranytarajas, gyémántlábú kakast.
Mit volt, mit nem tenni, a gazda Rókáné komámasszonynak adta az egyetlen kakasát. Nem volt ugyan a kakasnak aranytaraja, gyémántlába, de Rókáné komámasszony hosszú kérlelésre ezzel is megelégedett.
Rókáné komámasszony továbbment nagy vígan, s ezt dúdolta:
Volt nekem egy botocskám,
Hej, huj, botocskám!
Kakast kaptam érte ám,
Hej, huj, kakast ám!
Volt nekem egy botocskám,
Hej, huj, botocskám!
Kakast kaptam érte ám,
Hej, huj, kakast ám!
Estére egyházhoz ért, ott is bekopogtatott.
– Kint tágas, bent szoros! – kiáltott a gazda. De Rókáné komámasszony azt mondta:
Elférek én a padkán,
Padka alatt kakaskám.
– Kint tágas, bent szoros! – kiáltott a gazda. De Rókáné komámasszony azt mondta:
Elférek én a padkán,
Padka alatt kakaskám.
– No, ha el, gyere be! – s ajtót nyitott a gazda.
Bezzeg hogy jókor reggel fölkelt Rókáné komámasszony, a kakaskát hirtelen megette, s elkezdett jajgatni:
– Jaj, jaj, hová lett a kakaskám? Nem adtam volna egy libáért!
Mit tehetett a gazda: adott neki egy libát, csak hogy be ne pörölje. Továbbment Rókáné komámasszony, s most mind azt dúdolta:
Volt nekem egy botocskám,
Hej, huj, botocskám!
Kakast kaptam érte ám,
Hej, huj, kakast ám!
Nincsen immár kakaskám,
Hej, huj, kakaskám,
De van érte libácskám!
Bezzeg hogy jókor reggel fölkelt Rókáné komámasszony, a kakaskát hirtelen megette, s elkezdett jajgatni:
– Jaj, jaj, hová lett a kakaskám? Nem adtam volna egy libáért!
Mit tehetett a gazda: adott neki egy libát, csak hogy be ne pörölje. Továbbment Rókáné komámasszony, s most mind azt dúdolta:
Volt nekem egy botocskám,
Hej, huj, botocskám!
Kakast kaptam érte ám,
Hej, huj, kakast ám!
Nincsen immár kakaskám,
Hej, huj, kakaskám,
De van érte libácskám!
Estére megint egy házhoz ért, bekopogtatott, s addig rimánkodott, hogy ott is szállást kapott. Mondjam, ne mondjam? Felkelt reggel jó korán, a libácskát megette, s jajgatott szörnyen:
– Jaj, jaj, hová lett a libácskám?
Megfenyegette a gazdát, hogy megy a királyhoz, s bepanaszolja, ha cserébe a kicsit lányát neki nem adja. Mit tehetett a gazda? Odaadta a kicsi lányát, Rókáné komámasszony bedugta egy zsákba, s azzal továbbment nagy vígan. Egész úton ezt dúdolta:
Volt nekem egy botocskám,
hej, huj, botocskám.
Kakast kaptam értem ám,
hej, huj, kakast ám!
Megettem a kakaskát,
hej, huj, kakaskát.
Kaptam érte libácskát,
hej, hej, libácskát!
Most már nincsen libácskám,
hej, huj, libácskám,
De van egy kis lányocskám,
hej, huj, lányocskám!
– Jaj, jaj, hová lett a libácskám?
Megfenyegette a gazdát, hogy megy a királyhoz, s bepanaszolja, ha cserébe a kicsit lányát neki nem adja. Mit tehetett a gazda? Odaadta a kicsi lányát, Rókáné komámasszony bedugta egy zsákba, s azzal továbbment nagy vígan. Egész úton ezt dúdolta:
Volt nekem egy botocskám,
hej, huj, botocskám.
Kakast kaptam értem ám,
hej, huj, kakast ám!
Megettem a kakaskát,
hej, huj, kakaskát.
Kaptam érte libácskát,
hej, hej, libácskát!
Most már nincsen libácskám,
hej, huj, libácskám,
De van egy kis lányocskám,
hej, huj, lányocskám!
Aközben este lett, s ismét bekopogtatott egy házba. Nagy nehezen beeresztették, Rókáné komámasszony lefeküdt, elaludt, úgy elaludt, hogy csak akkor ébredt fel, mikor hasára sütött a nap. Bezzeg hogy a gazda hamarább kelt fel.
„Vajon mi lehet a zsákban?” – kérdezte magában. Nosza kioldotta a zsák száját, s át, uram teremtőm, egy kislány van benne!
No megállj – mondta a gazda -, megtréfállak, komámasszony!
Kibújtatta a kislányt, s helyébe egy kiskutyát dugott. Rókáné komámasszony aztán fölkelt, megköszönte a szállást, felkapta a zsákot, s ment tovább. Ahogy ment, mendegélt, egyszerre csak visszaszólt a „lányocskának”.
Hallod-e, kis leányocskám,
gyönyörű szép virágocskám!
Tegnap mind én énekeltem,
most te énekelj helyettem!
„Vajon mi lehet a zsákban?” – kérdezte magában. Nosza kioldotta a zsák száját, s át, uram teremtőm, egy kislány van benne!
No megállj – mondta a gazda -, megtréfállak, komámasszony!
Kibújtatta a kislányt, s helyébe egy kiskutyát dugott. Rókáné komámasszony aztán fölkelt, megköszönte a szállást, felkapta a zsákot, s ment tovább. Ahogy ment, mendegélt, egyszerre csak visszaszólt a „lányocskának”.
Hallod-e, kis leányocskám,
gyönyörű szép virágocskám!
Tegnap mind én énekeltem,
most te énekelj helyettem!
Hiszen nem kellett sok bíztatás! A kutya rágyújtott:
Hom, hom, hom, hom, hom, hom!
Komámasszony, szaladjon!
Hom, hom, hom, hom, hom, hom!
Komámasszony, szaladjon!
Ennyiből állt a kutya nótája, de ráadásul még jól az inába harapott Rókáné komámasszonynak. Bezzeg ledobta a zsákot Rókáné komámasszony, s vissza se nézett, úgy elszaladt.
Ha el nem szaladott volna,
Mesém tovább tartott volna,
Úgy bizony!
Mesém tovább tartott volna,
Úgy bizony!
↧
RÓKÁNÉ KOMÁMASSZONY BUJDOSÁSA
Igen rosszra fordult egyszer rókáné komámasszony dolga.
Három éjjel s három nap nem akadt ám egy falat. Üres gyomra folyton morgott, folyton korgott. Fülét, farkát leeresztette, magát búnak eresztette. Mit gondolt, mit nem, azt gondolta magában: elmegy messzire, akár a világ végire.
Három éjjel s három nap nem akadt ám egy falat. Üres gyomra folyton morgott, folyton korgott. Fülét, farkát leeresztette, magát búnak eresztette. Mit gondolt, mit nem, azt gondolta magában: elmegy messzire, akár a világ végire.
Addig megy, meg se áll, míg pecsenyét nem talál. Ment, mendegélt nagy búsan. Aki látta megsajnálta, olyan szomorú volt. Egyszerre csak szembe jő vele kakas úrfi s kérdi:
- Hová, hová, komámasszony?
- Ne is kérdezd, kakas úrfi - felelt komámasszony. - Elbujdosom a világ végire, hogy ne legyek senkinek terhire.
Mondta a kakas:
- Oh, oh, szegény komámasszony! Ha elvinnél, mennék veled! Hátha tán hasznodra lennék!
- Velem? Ilyen szerencsétlen teremtéssel? - csudálkozott komámasszony. - Hát jere, ha van kedved. Ülj a hátamra. Legalább nem megyek magam.
Kakas úrfi felröppent komámasszony hátára, nagyot kukorékolt, szárnyát összecsattogtatta. Hej: hogy az útnak rossz vége lesz, bizony, nem gondolta.
Tovább mentek, mendegéltek, szép búzaföld mellé értek. Ott repdesett két galamb. Hej, hogy megijedtek szegény galambocskák! Felrepültek, hagyták a magocskát!
- Oh, oh - szenteskedett komámasszony - ne féljetek, én nem bántalak. Vége már a ravaszságomnak, bujdosója lettem a világnak.
- Oh, szegény rókáné komámasszony - búgtak, burukkoltak a galambok. - Fáj a szívünk, majd meghasad. Ugyebár üres a hasad? Veled megyünk, vigy magaddal!
- Hát jertek, van hely a hátamon nektek is - mondta komámasszony, s nagyokat sóhajtott.
Tovább mentek, mendegéltek, egy kerek tó mellé értek. Ott úszkált egy kácsa. Kérdezte ez:
- Háp, háp, hová, komámasszony?
Mondjam tovább, ne mondjam? A kácsának is kedve kerekedett, rókánéra telepedett. Tovább mentek, mendegéltek s egy barlanghoz értek.
- Na, itt álljunk meg - mondotta komámasszony. - Egy nagy tengeren kell átmenjünk. Mielőtt átmennénk, mindenki gyónja meg a bűnét. Te kezded a gyónást, kakas úrfi.
- Mi a bűnöd, kakas úrfi? - kérdezte komámasszony.
- Kikeriki, kukuriku! Nincsen nekem semmi bűnöm!
- Dehogy nincs! - mondotta komámasszony. - Hát az nem bűn, hogy hajnalban kukorékolsz s nem hagyod aludni az embereket?
Egy szóval sem védekezhetett kakas úrfi, komámasszony egy-kettőre felfalta.
Akkor kiszólt:
- Jöjjetek be, galambok! Nos, mi a bűnötök?
- Nincs nekünk semmi bűnünk! - feleltek a galambok.
- Nincs? Hát a veteménymagvakat ki szedi ki a földből, mielőtt kikelnének? Borzasztó nagy bűn ez!
Szegény galambocskák többet nem szólhattak. Őket is bekapta komámasszony.
Most a kácsát hívta be:
- Mi a bűnöd? Mit mondasz? Semmi sincs? Dehogy nincs! Hát nem loptad el a király koronáját? Ott a fejeden! Tagadod?
- Tagadom! Nem igaz! - mondta a kácsa. - Várjon csak kend komámasszony, mindjárt tanút hívok.
- Hát, csak hívjon! - gondolta komámasszony. Már úgyis jól megvacsorázott s a tanút majd másnap eszi meg.
Kiment a kácsa a barlangból s ahogy kiment, mindjárt találkozott egy vadásszal.
- Jere, vadász, jere - szólította meg a kácsa. - Róka van a barlangban.
Egyszeribe a barlanghoz mentek s ott a kácsa bekiáltott:
- Háp, háp, jöjjön ki, kedves komámasszony! Itt a tanú!
Rókáné komámasszony nagy örömében kidugta az orrát, a vadász meg, durr! meglőtte komámasszonyt.
Ha a vadász a komámasszonyt le nem lőtte volna, az én mesém is tovább tartott volna.
- Hová, hová, komámasszony?
- Ne is kérdezd, kakas úrfi - felelt komámasszony. - Elbujdosom a világ végire, hogy ne legyek senkinek terhire.
Mondta a kakas:
- Oh, oh, szegény komámasszony! Ha elvinnél, mennék veled! Hátha tán hasznodra lennék!
- Velem? Ilyen szerencsétlen teremtéssel? - csudálkozott komámasszony. - Hát jere, ha van kedved. Ülj a hátamra. Legalább nem megyek magam.
Kakas úrfi felröppent komámasszony hátára, nagyot kukorékolt, szárnyát összecsattogtatta. Hej: hogy az útnak rossz vége lesz, bizony, nem gondolta.
Tovább mentek, mendegéltek, szép búzaföld mellé értek. Ott repdesett két galamb. Hej, hogy megijedtek szegény galambocskák! Felrepültek, hagyták a magocskát!
- Oh, oh - szenteskedett komámasszony - ne féljetek, én nem bántalak. Vége már a ravaszságomnak, bujdosója lettem a világnak.
- Oh, szegény rókáné komámasszony - búgtak, burukkoltak a galambok. - Fáj a szívünk, majd meghasad. Ugyebár üres a hasad? Veled megyünk, vigy magaddal!
- Hát jertek, van hely a hátamon nektek is - mondta komámasszony, s nagyokat sóhajtott.
Tovább mentek, mendegéltek, egy kerek tó mellé értek. Ott úszkált egy kácsa. Kérdezte ez:
- Háp, háp, hová, komámasszony?
Mondjam tovább, ne mondjam? A kácsának is kedve kerekedett, rókánéra telepedett. Tovább mentek, mendegéltek s egy barlanghoz értek.
- Na, itt álljunk meg - mondotta komámasszony. - Egy nagy tengeren kell átmenjünk. Mielőtt átmennénk, mindenki gyónja meg a bűnét. Te kezded a gyónást, kakas úrfi.
- Mi a bűnöd, kakas úrfi? - kérdezte komámasszony.
- Kikeriki, kukuriku! Nincsen nekem semmi bűnöm!
- Dehogy nincs! - mondotta komámasszony. - Hát az nem bűn, hogy hajnalban kukorékolsz s nem hagyod aludni az embereket?
Egy szóval sem védekezhetett kakas úrfi, komámasszony egy-kettőre felfalta.
Akkor kiszólt:
- Jöjjetek be, galambok! Nos, mi a bűnötök?
- Nincs nekünk semmi bűnünk! - feleltek a galambok.
- Nincs? Hát a veteménymagvakat ki szedi ki a földből, mielőtt kikelnének? Borzasztó nagy bűn ez!
Szegény galambocskák többet nem szólhattak. Őket is bekapta komámasszony.
Most a kácsát hívta be:
- Mi a bűnöd? Mit mondasz? Semmi sincs? Dehogy nincs! Hát nem loptad el a király koronáját? Ott a fejeden! Tagadod?
- Tagadom! Nem igaz! - mondta a kácsa. - Várjon csak kend komámasszony, mindjárt tanút hívok.
- Hát, csak hívjon! - gondolta komámasszony. Már úgyis jól megvacsorázott s a tanút majd másnap eszi meg.
Kiment a kácsa a barlangból s ahogy kiment, mindjárt találkozott egy vadásszal.
- Jere, vadász, jere - szólította meg a kácsa. - Róka van a barlangban.
Egyszeribe a barlanghoz mentek s ott a kácsa bekiáltott:
- Háp, háp, jöjjön ki, kedves komámasszony! Itt a tanú!
Rókáné komámasszony nagy örömében kidugta az orrát, a vadász meg, durr! meglőtte komámasszonyt.
Ha a vadász a komámasszonyt le nem lőtte volna, az én mesém is tovább tartott volna.
↧
RÓKÁNÉ BECSAPJA TIGRIS ŐFELSÉGÉT
Mit is meséltem én a múltkor Rókáné komámasszonyról? Hogy a vadász meglőtte? Meg ám, de csak madárseréttel. Kutya baja sem lett a komámasszonynak, csak egy kicsit vakarózott, s azzal továbbállított. Meg sem állott, míg egy másik erdőbe nem ért. No jó helyre került! Ebben az erdőben lakott Tigris őfelsége, akitől a többi vadnak nem volt se éjjele, se nappala. Cudar természete volt Tigris őfelségének. Akár éhes volt, akár nem, amely vad útjába került, kegyetlenül széttépte.
Hát azt senki ne csodálja, hogy szegény vadak megunták őfelsége garázdálkodását, s nagy népgyűlést hívtak egybe, hadd hányják-vessék meg a dolgot. Egyik erre beszélt, másik arra beszélt, volt okos beszéd, bolond beszéd, mikor aztán mind jól kibeszélték magukat, Rókáné kért szót.
Atyafiak, én azt javallom, hogy minden nap húzzunk sorsot, s akinek a neve kijő, jelentkezzék őfelségénél: itt vagyok felség, egyen meg.
Az egész népgyűlés helyeselte Rókáné komámasszony indítványát, mindjárt meg is írta az instanciát a farkával Nyuszi íródeák, azt egy deputáció nyomban el is vitte őfelségéhez.
Ohó, nem oda Buda − mondotta őfelsége, mikor az írást elolvasta − hát mit csináljak a fogaimmal meg a körmeimmel, ha kényem-kedvem szerint nem marcangolhatlak titeket?
De a deputáció addig könyörgött, hogy Tigris őfelségének meglágyult a szíve, s nagy kegyesen megengedte, hogy ezentúl minden délben jelentkezzék egy vad az ő kegyes színe előtt, s ő azt majd nagy kegyesen fel fogja falni. Mondanom se kell, hogy a deputáció lelkes vivátot kiáltott, s nagy örömmel vitte a hírt a gyűlésnek.
Ettől kezdve aztán minden délben jelentkezett egy vad, s őfelsége nagy kegyesen bekapta. Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy Rókáné nevét húzták ki.
− Hm, hm − hümmögött a komámasszony, −mégis szebb az élet a halálnál. Nem ettem bolondgombát, hogy jelentkezzem őfelségénél.
Hej, lett erre nagy sokadalom! Micsoda dolog ez? Hát ez a becsület? Ő indítványozta a sorshúzást, s még ő nem akar menni! De a komámasszony mindenféle csalafintasággal úgy elhúzta az időt, hogy már késő délután volt, mikor mondta:
− Na jó, ne mondjátok, hogy csaló vagyok. Megyek!
El is indult, s úgy uzsonnakor meg is érkezett. Őfelsége már ott állott a barlang előtt, szikrázott a szeme a haragtól meg az éhségtől, szörnyen ordított:
−Mit! Hát erre a sovány dögre kellett várnom idáig?!
−Ó, felséges királyom, én vagyok a hibás. –mondotta a komámasszony – A bátyámon volt a sor, aki jó kövér róka. El is indult, de útközben találkozott egy másik Tigris őfelségével, az a bátyámat felkapta s elszaladt vele.
− Ú-úgy? − ordított őfelsége − hol van a cudar, hadd ölöm meg! Vezess utána!
Rókáné komámasszony nagy alázatosan előre ment, de közbe-közbe ijedten meghökkent, fülelt jobbra, balra, mintha valamitől félt volna erősen.
− Mitől félsz? − ordított őfelsége.
− Jaj, hogyne félnék, mikor mindjárt a másik őfelsége barlangjához érünk.
− Ej, te gyáva! Ülj a hátamra!
Rókáné komámasszony felült őfelsége hátára, s úgy mutatott jobbra, balra. Addig-addig mutogatott, mígnem egy rettentő nagy szakadéknak a szélére értek. Annak a szakadéknak az aljában volt egy mély tó.
− Nézzen oda felséged, nem látja? Ott van a barlang, ni! Nem tetszik látni a másik őfelségét? No lám, ott van a bátyám is!
Bezzeg, hogy ott volt a másik őfelsége meg a komámasszony bátyja is a tóban. Mármint hogy az ő képük. Nosza több se kellett Tigris őfelségének, nagyot ordított, s úgy megrázta magát, hogy a komámasszony hanyatt vágódott, ő meg leugrott a tóba. Rókáné asszony felkelt a földről, s kacagva utána kiáltott:
− Szerencsés utat, felség!
↧
Tamás Mária: Vonat
Megy a mozdony,
Pöfög-tolat,
amíg összeáll a vonat.
Aztán füttyszó!
Hosszú gőz jön.
S megy a vonat
Hegyen, völgyön.
Pöfög-tolat,
amíg összeáll a vonat.
Aztán füttyszó!
Hosszú gőz jön.
S megy a vonat
Hegyen, völgyön.
↧
↧
Mesére invitáló mondóka
Meseerdő meserét,
benne mese 77.
Elmondok most nektek én,
ezekből egy szép mesét
benne mese 77.
Elmondok most nektek én,
ezekből egy szép mesét
↧
Orgoványi Anikó: Csireg – csorog az eső
Csireg-csorog az eső,
pityereg a kis felhő.
Ne pityeregj kis felhő,
örül neked a mező!
Szomjazik itt minden virág,
esőre vár már a világ.
Lubickol a katica,
vizet szürcsöl a csiga.
Kivirult a rét is,
felvidulok én is.
pityereg a kis felhő.
Ne pityeregj kis felhő,
örül neked a mező!
Szomjazik itt minden virág,
esőre vár már a világ.
Lubickol a katica,
vizet szürcsöl a csiga.
Kivirult a rét is,
felvidulok én is.
↧
Gazdag Erzsi: HOL LAKIK A HALACSKA?
Hol lakik a halacska?
A lakása tavacska.
Tenger, folyó, kék patak,
lent lakik a víz alatt.
Vízben alszik, vízben kel,
vízi nótát énekel.
Vízből van a párnája,
Buborék a labdája.
A lakása tavacska.
Tenger, folyó, kék patak,
lent lakik a víz alatt.
Vízben alszik, vízben kel,
vízi nótát énekel.
Vízből van a párnája,
Buborék a labdája.
↧