(Pom Pom meséi 5.)
Picur csavargatta a nyakát, tekergette a fejét, de nem látta Pom Pomot, azután felszólt a levegőbe, csak úgy vaktában, az ág felé:
– Szia, Pom Pom! Iskolába! De egyáltalán nem rohanok! Hol vagy? Nem látlak! Miért bújtál el?
– Gyere közelebb! – kérte Pom Pom.
![]()
S mikor Picur közelebb jött, szépen ráült a fejére, és onnan sugdosott:
– Mert lőnek! Azért bújtam el! Az előbb is elzúgott felettem egy kavics! És én nem szeretem, ha kavicsok röpködnek meg zúgattyúznak körülöttem. Nagyon nem szeretem! Mi vagyok én? Céltábla?
Míg Pom Pom dohogott meg morgott meg méltatlankodott, arra repült, arra bukdácsolt egy tépett tollú kismadár. Csak úgy zúgtak meg fütyültek körülötte a kavicsok.
– Jaj! – mondta a kismadár. – Ez majdnem eltalált! Segítség!
Picur felpillantott a kismadárra, és látta, hogy ennek a fele se tréfa.
– Engedd meg, hogy a fejedre szálljon, illetve az én fejemre! – súgta oda Pom Pomnak, majd integetett a kismadárnak. – Ide, ide!
A kismadár rászállt Picur fejére, illetve Pom Pomra, aki morgott is azonnal, hogy mi vagyok én, madárfészek?! De azért betakargatta a lihegő-pihegő kismadarat.
A környező bokorból egy fiú dugta ki a szeplős képét.
– Nem láttátok a madaramat?! Azt én lőttem! Az az enyém!
Újratöltötte a csúzliját, és szúrós szemmel nézett körül.
Picur óvatosan megrázta a fejét, vele rázódott Pom Pom és az elrejtőzött kismadár is –, hogy nem, nem, nem látták. Majd gyorsan továbbmentek.39
– Hej, csak lenne itt Madárvédő Golyókapkodó! – sóhajtotta Pom Pom. – Majd megtanítaná ezt a pulykatojásképűt kesztyűbe dudálni!
Picur azonnal megállt.
– Nem tudod, hol van? És ki az a Madárvédő Golyókapkodó?
– De tudom! Csak meneküljünk ki ebből a golyózáporból! – sürgette Pom Pom.
Mikor kiértek a golyózáporból, Picur újra megkérdezte:
– Ki az a Madárvédő Golyókapkodó? Mesélj róla!
– A madarak barátja – mondta Pom Pom. – Szereti a madarakat, és nagyon nem szereti, ha lövöldöznek rájuk!
– Akkor ne álldogáljunk itt! Akkor ne fecserésszünk és ne mesélgessünk itt! Gyerünk, gyerünk! – csipogott a kismadár.
– Ennek hogy megjött a hangja! – morgott Pom Pom.
De Picur elvágta a csipogást meg a morgást, gyorsan megkérdezte, mielőtt még összevesznének:
– Merre lakik Madárvédő Golyókapkodó?
– Arra! – mondta Pom Pom. – Azután meg amarra. Ott jobbra fordulunk, akkor meg emerre. Ott meg balra térülünk, azután egyenesen, azután fel, azután le, azután átlósan, azután keresztbe, azután meg hosszában, azután meg…
– Állj! – mondta Picur. – Zúg a fejem! Elég, ha csak mutatod az utat. Némán!
Elindultak, mentek, loholtak arra meg erre, jobbra meg balra, egyenesen, föl és le, átlósan, keresztbe és hosszába. S el is érkeztek Madárvédő Golyókapkodó házához.
Az ajtó előtt megálltak és tanakodtak.
– Kopogjunk! – javasolta Picur.
– Hátha alszik – vélte Pom Pom. – Legjobb, ha csak finoman köhögünk.40
– Csiripeljünk! Hiszen értenie kell a madarak beszédét! – csipogta a kismadár.
Nem tudták eldönteni, hogy melyik is a jó, így hát kopogtak is, meg finoman köhögtek is meg csiripeltek is.
Az ajtó azonnal kinyílt, s nyájasan mosolyogva kinézett rajta Madárvédő Golyókapkodó.
– Mi tetszik? – kérdezte mély, meleg hangon.
– Nagyon nem tetszik, hogy csúzlival lövöldöznek meg kaviccsal zúgattyúznak – rázta a fejét Picur, és vele rázkódott Pom Pom és a kismadár is.
Madárvédő Golyókapkodó szigorú arcot vágott.
– Rólam mindenki tudja, hogy aranyszívem van! És hogy nagyon szeretem a madarakat. És hogy nem szeretem, ha lövöldöznek rájuk! Terád is lőttek?
Picur nemet intett, majd a fejére mutatott.
A kismadár azonnal Madárvédő Golyókapkodó zsebébe repült, s onnan csipogott.
– Énrám lőttek! Itt maradhatok? Itt jó! Itt nem lőnek rám, és nem ráznak állandóan, mint egyesek. Már majd elszédültem az állandó fejrázástól!41
Pom Pom morgott:
– Az előbb még jó voltam!
Madárvédő Golyókapkodó ránézett.
– Te is madár vagy? Külföldi?
Picur válaszolt, mivel úgy látta, hogy teljesen elfeledkeznek a csúzliról meg a lövöldözésről.
– Nem, ő nem madár. Ő Pom Pom! És amarra csúzliznak meg zúgattyúznak! Ott arra, ahonnan jöttünk.
Madárvédő Golyókapkodó megértette és meleg hangon így szólt:
– Mindjárt intézkedem. És ne féljetek! Majd ez a kismadár mutatja az utat.
Kitárta két karját, és zsebében a kismadárral felrepült, körözött egyet-kettőt, és huss – elszállt.
– Menjünk utána – súgta Pom Pom. – Kíváncsi vagyok, hogy csinálja.
– De nem tudunk repülni – mondta Picur. – Hogyan menjünk utána?
– Gyalog. Majd alulról nézzük.
El is indultak, mentek lent a földön, és alulról nézték, hogy Madárvédő Golyókapkodó halált megvető bátorsággal a kavicszáporba repült, és röptében elkapkodta a kavicsokat. Olyan ügyesen és fürgén szedte össze, hogy még véletlenül se talált el egy madarat se a kavics!42
Az előbbi pulykatojásképű fiú csodálkozva bámult a levegőbe, majd több pulykatojásképű is kibújt a bokorból, azok is bámultak, majd mindnyájan dühösen földhöz vágták a csúzlijukat, rá is tapostak, s azt sziszegték a foguk között: ósdi fegyver! Ósdi fegyver!
Majd elrohantak a sportboltba.
Madárvédő Golyókapkodó tűnődve nézett utánuk, és óvatosságra intette az örvendezve csipogó-csiripoló madarakat.
– Azt hiszem, még nincs vége. Azt hiszem, hogy most kezdődik az igazi haddelhadd!
Óvatosságból egy nagy parafa lapot vett elő és a nadrágjába dugta.
– Biztos, ami biztos! – dünnyögte.
Nyugtalanul keringett a levegőben, és várta a pulykatojásképűeket.
Azok jöttek is hamarosan, és diadalmasan lóbálták a légpuskákat. Majd céloztak és lőttek, és valóságos golyózáporral árasztották el a fák tetejét, a riadtan menekülő madarakat. Madárvédő Golyókapkodó suhant, röpködött, kapkodta a golyókat, ihegett-lihegett, majd fáradtan megtörölte a homlokát.
– Vége az első menetnek, elfogyott a golyójuk! – sóhajtotta. – Épp ideje, mert már nehezen röpködök a sok ólomtól!
Kivette a nadrágjából a parafa lapot, és kirázta belőle az ólomgolyókat. Majd töprengve ráncolta a homlokát.
– Valamit ki kell találni – dünnyögte.
A kismadár kidugta a fejét a zsebből, és csipogva biztatta:
– Hát találj ki! De gyorsan!
Madárvédő Golyókapkodó elmosolyodott.
– Már ki is találtam! Itt ész van ám, nem szilvalekvár! – bökött a homlokára és elrepült.43
Egy pillanat alatt átvágott a városon, a város végén nagy, teli zsákokat szerzett, s visszaröpült a tér sarkára. A sportbolthoz vezető úton leszállt, gyorsan egy bódét fabrikált, s kiírta egy táblára:
ELSŐ OSZTÁLYÚ GOLYÓK!
Majd beugrott a bódéba, és várta a vevőket.
A pulykatojásképűek éppen arra loholtak, megtorpantak a bódénál, elolvasták a felírást. Majd a zsebükben kotorásztak, előszedték a pénzüket, letették a pultra, s így szóltak:
– Ezért mindért kérünk első osztályú golyót!
Madárvédő Golyókapkodó besöpörte a pénzt, és telitöltötte a sapkájukat első osztályú golyóval. A pulykatojásképűek elégedetten elmasíroztak.
A kismadár aggodalmasan csipogott a zsebből:
– Még te adsz nekik golyót?!
Madárvédő Golyókapkodó rejtelmesen somolygott.
– Csak várd ki a végét! – mondta. – És most gyerünk! Learatjuk, amit elvetettünk.
Azzal kitárta a két karját, és huss! – felrepült.
Fától fáig szálldosott, beszólt minden fészekbe és odúba, levél alá és csupasz ágra:44
– Gyertek elő! Ne féljetek!
A madarak előjöttek a biztatásra, és kíváncsian keringtek a levegőben.
Lent a pulykatojásképűek megtöltötték a légpuskákat, és hatalmas golyófergeteget zúdítottak a madarakra.
– Kapkodjátok be! – kiabált Madárvédő Golyókapkodó. – Az én felelősségemre kapkodjátok be a golyókat! Hamm-hamm-hamm!
A madarak először nem értették az egészet, majd az egyik bátor madár óvatosan bekapott egy süvítő golyót.
– Búza! – rikkantotta. – Búzaszem!
A pulykatojásképűek teljesen megzavarodtak. Egy ideig dühösen lövöldöztek, de amikor a madarak már egész közel merészkedtek kitátott csőrrel, és röptében bekapkodták az első osztályú golyókat, földhöz vágták a légpuskákat, és szégyenkezve elszaladtak. De úgy pirult a fülük, és úgy szégyenkeztek, hogy örökre elment a kedvük a lövöldözéstől.
A kismadár gúnyosan kiabált utánuk:
– Menjetek ipiapacsozni! Éljen Madárvédő Golyókapkodó, a zseni!45
Madárvédő Golyókapkodó szelíden mosolygott, a madarak körberöpködték, rászálltak a kalapjára, és megköszönték neki csipogva és csiripolva, hogy elűzte a lövöldöző pulykatojásképűeket. Így keringtek, röpködtek, sipogtak és örvendeztek, míg eltűntek a fák mögött.
Picurék ámulva nézték lentről az egészet.
– Te érted? – kérdezte Pom Pom.
– Persze hogy értem – felelte Picur. – Zseniális ötlet! Árpával meg búzával lövöldözni a madarakra! Igazán zseniális!
Ekkor nyolcat ütött egy toronyóra. Picur felkiáltott:
– Jaj! Elkésem az iskolából! Fussunk!
Futottak, míg az iskolakapuhoz nem értek. Ott Pom Pom felugrott egy ágra, s Picur után szólt:
– Azért mégsem olyan zseniális! És ha elhíznak a madarak?
De Picur már bement a kapun. Így hát Pom Pom magában morfondírozott az ágon:
– Ha elhíznak, legfeljebb gyalog járnak!
