↧
Mesekezdő mondóka
↧
Orgoványi Anikó: A víz kincs
Víz, víz csillogó,
életadó tó, folyó,
patak, csermely,
forrás, ér,
folyam, tenger,
mennyit ér,
majd meglátod,
ha szomjaznál,
ha frissülnél,
ha tisztulnál,
ha hűsölnél,
ha gyógyulnál,
hogy egy csepp víz
mennyit ér,
s minden kincset
odádnál,
egyetlen korty friss
vízért!
életadó tó, folyó,
patak, csermely,
forrás, ér,
folyam, tenger,
mennyit ér,
majd meglátod,
ha szomjaznál,
ha frissülnél,
ha tisztulnál,
ha hűsölnél,
ha gyógyulnál,
hogy egy csepp víz
mennyit ér,
s minden kincset
odádnál,
egyetlen korty friss
vízért!
↧
↧
Drégely László: Tavasz hívása
Sándor, József, Benedek,
vártunk rátok eleget,sok volt már a télből,
hóból, hideg szélből-
hozzatok meleget,
zöldellő rügyeket,
madár dala szálljon,
lepke táncot járjon,
süssél nap, fényes nap,
hozz meleget mindennap!
↧
Pálosi Éva: A jószívű hóvirág
Az ibolya ott lent a sötét földben nagyon elunta magát. Hogyne unta volna, hiszen már olyan rég volt az, hogy Ősz anyó álomba ringatta. Rázott rá jó meleg takarót is, a fák sárga-piros leveleit. De azóta az ibolya jól kialudta magát és így kezdett sóhajtozni:- Én Istenem, jó Istenem, de unom már ezt a telet, én Istenem, jó Istenem, csak már jönne a kikelet.
Meghallotta ezt a keserves sóhajtozást a hóvirág s így felelt:![]()
- Annyit mondok, jobban nálam nem unhatod, te sem pajtás. Ám hiába panaszkodunk, nem használ itt a sóhajtás. Tél apó míg el nem unja, abba nem hagyja a táncot, hiába a könyörgésed, hiába a sóhajtásod.
Felzokogott erre a gyöngyvirág:
- Telve illattal minden gyökérszálom, ha tovább kell várni, én azt ki nem állom.
Meghallotta a nefelejcs ezt a keserves panaszkodást és így szólt:
- Türelem, türelem, aranyvirágot terem!![]()
De a kis türelmetlenek nem akartak várni. Csak zúgolódtak tovább, hogy így meg úgy, de ők nem bírják ki a hó alatt, a föld mélyében. Elhatározták, hogy kimegy valaki közülük a föld színére szerencsét próbálni.
El is indult a gyöngyvirág, de amint kidugta orrocskáját, rémülten húzta vissza:
- Juj, de hideg van odakint, havasak amott a dombok. Aki kibírja, menjen ki, én inkább itt bent kucorgok - mondta fázósan.
De az ibolya csak nem nyughatott, felkeltette szomszédját az öreg kikericset.
- Te még bírod, kedves szomszéd, nem untad el még a telet? Mondok egyet, bújjunk mi ki, hozzuk el a kikeletet!
Az öreg, bölcs kikerics hallani sem akart erről a könnyelműségről.
- Hová gondolsz, te csacsi? Nem bújok én innen ki, Szél úrfi szívtelen, megfagyasztana hirtelen!
Elment az ibolya sorban a többi virághoz, de bár valamennyi türelmetlen volt, egy sem akart kibújni.
Mit volt mit tenni, bele kellett az ibolyának is nyugodnia abba, hogy meg kell várni, míg eltávozik Tél apó. A virágok hát vártak, vártak, Tél apó meg nem is gondolt arra ebben az évben, hogy átadja uralmát a tavasznak.
Nagy volt a szomorúság a virágok között. A rózsa hajlott derékkal esengte a tavaszt, a gyöngyvirág bánatában mind elhullatta gyöngyös virágait, az ibolya türelmetlenségében a föld alatt kezdte ontani illatát, a gólyahír aranya mind barnává vált a sok könnytől, amit hullajtott.![]()
A kis hóvirág úgy érezte, nem bírja tovább nézni kis testvérei bánatát. Egy éjjel gondolt egy nagyot és elhatározta, hogy kimegy a föld fölé, hogy elkergesse a telet. Nagyon hideg volt odakünt és bizony kellett magát biztatnia, hogy el ne fogyjon a mersze. Így biztatgatta magát:
- Jujj, de hideg a világ, bújj ki mégis hóvirág! Kergesd csak el a telet, jöjjön már a kikelet!
Hamar kidugta az orrocskáját, bár a szívtelen Szél úrfi nem kímélte, hanem jó pirosra csípte, de ő nem ijedt meg, hanem bátran törtetett kifelé a hó alól. Meglátta az Északi szél, odaszólt Tél apónak:
- Lám ez a kis szemtelen, csak kibújt nagy hirtelen!
Felelt Tél apó:
- Csípd az orrát, csípd neki, míg csak vissza nem viszi!
Azt mondja erre a hóvirág:
- Hát csak várjad, lesheted, amíg én visszamegyek!
Csípi a Szél úrfi, csípi teljes erővel, de a hóvirág csak nem megy vissza. Fázott ugyan az orrocskája, de a szívét meg melegítette a szeretet, amit kis testvérei iránt érzett, nem akarta, hogy ott senyvedjenek a föld mélyében. A szeretet úgy melegítette, hogy nem fagyott meg, hiába próbált meg mindent a galád Szél úrfi. Egyszerre csak belefáradt a szél is ebbe a játékba. Nem csoda, hisz egész télen más egyebet sem tett, csak fújt. Odaszólt Tél apónak:
- Édes gazdám, fáradt vagyok, nem bírom tovább a táncot. Gyerünk haza, jöjjön a tavasz, folytassa ő a mulatságot!
Hát amint meghallotta ezt a hóvirág, elkezdte lóbálni kis csengettyűvirágait, és rákezdett a tavaszi dalra:
- Tél apó aludni ment, mondjunk néki jó éjszakát! Északi szél is véle ment, hogy kipihenje jól magát. Elvitték a hideget, csúf havas fergeteget. Süt a nap jó melegen, jaj de vígan csengetem: Elkergettem a telet. Megjött a szép kikelet...
Mikor a kis testvérei ott a föld alatt meghallották ezt a víg éneket, hamar kibújtak a jó meleg tavaszi napra és elkezdtek levelet, virágot hajtani. Lett erre öröm a földön és mindenik virág, a bátor kis hóvirág dicséretét zengte.
↧
Mesék, versek, mondókák tavaszra - válogatás
Mesék:
Pálosi Éva: A jószívű hóvirág
Stefán Luca: A mézeskalácsszív
Népmesék:
A szállást kérő róka,
A vén kutya,
Az aranygyapjas kosok.
A Bika (keleti zodiákusban Disznó) időszak meséi:
A kismalac és a farkasok,
A bika,
Kondás Jankó.
Az Ikrek (keleti zodiákusban Patkány vagy Egér) időszak meséi:
Rózsa és Ibolya,
Világvándora herceg,
A falusi és a mezei egér.
Versek:
Drégely László: Tavasz hívása
Kormos István:A fecske meg a szalmaszál
Mondókák:
Korán reggel felébredtem...
↧
↧
Találós kérdések tavaszi virágokról
tavaszi virág,
hófehér ruhám
a hó alól kikandikál.
(hóvirág)
Fehér, lila, rózsaszín,
Virág nyílik, tavaszi.
Melengető nap sugara,
Föld alól kicsalogatja.
Sok kis virág ül a szárán,
Mint megannyi harangocskák.
Illatáról felismered,
Neve fiú név is lehet!
(Jácint)
Virág vagyok, kerek vagyok,
Labda nélkül nem gurulok.
(Labdarózsa)
Teregeti sárga szirmát,
büszkén hordja koronáját.
Zöld levelek körülállják,
mint testőrök, úgy vigyázzák.
(Nárcisz)
Színes, mint a szivárvány,
Szirma bolyhos bársonya
Piros pillék vánkosa.
(Árvácska)
Fehér csengettyűk,
zöld levél alatt,
fejüket ringatva,
földig hajlanak.
(Gyöngyvirág)
Kerítésen kihajlik,
Lila virág a bokrain,
Fürtben nyílik az ágain.
(Orgona)
Bokrok alján meghúzódok,Kerek levél mögé bújok.
Lila szirmaim kibontom,
Elárul majd az illatom.
(Ibolya)
hordják a szelek,
Szétfújja egy szusszanással
az ügyes gyerek.
(gyermekláncfű)
Kézimunkán, bútorokon
pompázom,májusban a kiskertekben
virágzom.
(tulipán)
Virágaim aprók s kékek,
elfelejteni engem vétek.
(Nefelejcs)
Tövisekkel védekezik.
Minden kertnek ékessége,
A virágok királynője.
(rózsa)
↧
Áldott húsvéti ünnepeket kívánok!
↧
Galambos Bernadett: A Maminál
Amikor a Mamihoz megyünk
![]()
boldog vagyok nagyon
Nagy ott a dáridó,
van ott vigalom!
A Mami mindent tud:
süt és főz finomat,
fogócskázik velünk,
ölbe vesz, simogat.
Elaltat, becézget,
meséje ringató…
Nagyon fáj a háta,
fogóba mégis hívható.
Együtt szalad velünk,
olyankor fiatal,
elmúlik arcáról a ránc,
eltűnik szeméből a gond, a baj.
Amikor a Mamihoz megyünk,
boldog vagyok nagyon,
megölelem, megcsókolom
és ő is szeret, tudom.
boldog vagyok nagyonNagy ott a dáridó,
van ott vigalom!
A Mami mindent tud:
süt és főz finomat,
fogócskázik velünk,
ölbe vesz, simogat.
Elaltat, becézget,
meséje ringató…
Nagyon fáj a háta,
fogóba mégis hívható.
Együtt szalad velünk,
olyankor fiatal,
elmúlik arcáról a ránc,
eltűnik szeméből a gond, a baj.
Amikor a Mamihoz megyünk,
boldog vagyok nagyon,
megölelem, megcsókolom
és ő is szeret, tudom.
↧
Tófeji Vali: Elsős leszek
Elsős leszek
Akár hiszed, akár nem,Nagyon jó az én kedvem.
Tudod minek örülök?
Iskolába kerülök.
Szép volt a nyár, szép nagyon,
Sütkéreztem a napon.
Játszottam és ugráltam,
Szaladgáltam, bringáztam.
Halacskákkal versengve,
Úszkáltam a tengerbe’
Homokváram összedűlt,
A sárkányom elrepült.
Nincs már minek maradnom,
Van helyette más dolgom.
Nagy vagyok már iskolás,
Kezdődjön a tanítás!
↧
↧
Donkó László: Elsős leszek
Vége van a nyárnak.
Anyu mondja: Ideje, hogy
Az isibe járjak!
Kinőttem az ovit, igaz,
Nagy legényke lettem,
S a csengettyűs iskolába
Megyek szeptemberben.
Elsős leszek, vár az osztály,
Számológép, tábla,
Eszes Péter, János vitéz
Hív az iskolába.
Aranyos tanító néni
Kézen fog, ne féljek,
Esztendőre a suliba
Várlak én is téged!
↧
Óvodai ballagás, iskolai évnyitó - válogatás
↧
Barátság - válogatás
Mesék, versek:
Mihail Pljackovszkij: Lecke barátságbólKiss Ottó: Végtelen - vers
Jónás Orsolya: Mese a hóemberről, aki barátokat keresett
A repülő teknőc
Bogyó és Babóca: A barátság
Kutya-macska barátság - Népmese
A kolbász, a béka és az egér - magyar népmese
Szofi és Borisz - A legjobb barátom
Barátság - Hahó Együttes
Dalok:
párválasztós dalos játékok
Szervusz kedvenc barátom..... dalosjáték
Videók:
Tervek:
↧
A kolbász, a béka és az egér - magyar népmese
Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy béka. A béka összetalálkozott az egérrel és a kolbásszal. Hárman kezdtek beszélgetni, s elhatározták, hogy ők örökös barátok lesznek.
Az egeret betették sepregetőnek, a békát beszerzőnek és a kolbászt szakácsnak. Így mentek a dolgok egy hónapig. A béka beszerzett, mert ő jól tudott ugrani, hamar tudott menni s jönni, az egér kisepregette a szobát, s hozott be fát meg vizet, a kolbász meg szakácskodott.
Hát olyan jó ételeket csinált a kolbász, hogy örökké csak nyalogatták a szájukat. Akármennyit ettek, nem tudtak jóllakni, mert nagyon jó volt az étel. Mikor letelt a hónap, azt mondja a kolbász:
– Na, hát a dolog az rendre jár, melyiketek lesz a szakács?
– Hát legyen a béka.
Megtették a békát szakácsnak. Nekifogott a béka, így is szakácskodott, úgy is szakácskodott, főzött ilyet, főzött olyat, de olyat nem tudott főzni, hogy a többieknek jólessék. Főzött vagy három-négy nap, s akkor felmondtak a szakácsnak. Azt mondták, hogy:
– Nem vagy jó szakács.
Megszégyellte magát a béka.
– Nahát, akkor ki főzzön?
Azt mondja a kolbász:
– Az egeret tesszük oda.
Odatették az egeret. Ő is főzött vagy két-három nap, de ő se tudott jól főzni. Rászorították a kolbászt:
– Csak te főzzél!
A kolbász váltig mondta:
– Én az én hónapomat lefőztem, s hogyha nem akartok ti főzni, akkor inkább felmondjuk a barátságot.
Valahogy csak megkérlelték a kolbászt, mégis elvállalta, hogy még egy vagy két nap ő főz. A béka gondolta, addig ő megtanulja, hogyan főz a kolbász. Nekifogott, hogy meglesse, mit csinál.
Hát, amikor a lé meg volt főve, egy darab idő múlva a kolbász, mikor látta, hogy nincsen sehol senki, beledobta magát a lébe. Megforgatta magát benne ügyesen, s akkor kijött.
„Hopp – gondolta a béka -, most már én is tudom, hogy kell csinálni! Azért olyan jó a leves, mert beledobta magát.”
Akkor ajánlkozott:
– Na, most már én leszek a szakács, most már én is tudok főzni!
Nekifogott, odatett egy jó nagy fazék vizet a tűzhöz. Jó tüzet csinált, s főzte, főzte. Mikor már úgy gondolta, hogy meg van főve az a mindenféle, ami bele volt téve, nem várta meg, hogy egy kicsit meghűljön a lé, hanem mikor a legforróbb volt, belészökött.
Hát alig tudott kiszökni, mind összeforrázódott, összefutott a hátán a bőr. Azóta van varas béka.
Félreállott a főzésből, alig tudott mozogni, úgy összeégette a forró lé. A kolbász meg az egér, mikor megmondta nekik, hogyan járt, kikacagták.
Felbomlott a barátság, s attól fogva mindenki külön élt. Máig is élnek, ha meg nem haltak.
↧
↧
Fésűs Éva: Kutya-macska barátság
– Mi történt? Mitől kell félni?
– Attól, hogy maholnap még egy jöttment görény is csak úgy besétálhat ide, mármint házőrzőnk se volna! – hangoskodott a lúd.
A piros tarajú kakas pedig elkukorékolta magát: Felháborrrííítóóó! – Sarkantyús léptekkel járkált fel-alá a jéghártyás udvaron. Mögötte kotyogva, fontoskodva sürgölődtek a borzas tyúkok és időnként a kutyaházra sandítottak. Bendegúz nyugodtan hasalt a helyén. Bozontos fejét két mellső lábára hajtotta, és csak olyankor rezzent meg a szemhéja, amikor Izgágáné nagyon éleset gágintott:
– Csak tudnám, miért fizetik utána azt a sok drága ebadót, ha még egy macskát sem tud elkergetni világgá! Gi-gá-gá!
Bendegúz egész éjjel szolgálatban volt. Jólesett volna bóbiskolnia, de ebből aligha lesz valami.
– Ostoba liba! – gondolta magában. – Te nyugodtan alhatsz a meleg ólban, azt sem tudod, milyen egy téli éjszaka, amikor jeges tűket szúr az orromba a hó. Maradnál csak egyszer idekint, amikor a hideg holdfényben olyanok a kopasz fák, mint a lerágott csontok, és jó szagok helyett zimankót hord a szél!...
Vasárnap éppen ilyen éjszaka volt. Ahhoz sem érzett kedvet, hogy rávonyítson a kifli-holdra – úgysem esik le –, vagy válaszoljon a távolból csaholó társaknak – úgyis mindig ugyanaz az újság. Ha valaki már annyi kutyavacsorát megevett, mint Bendegúz, az nem csahol minden szíre-szóra, hanem a vakkantást is meggondolja. Akkor sem ugatott, amikor a macskát meglátta, inkább csak meglepetten felmordult. A macska úgy jelent meg a deszkakerítésen, mint egy puhán hullámzó árnyék, aztán könnyedén lehuppant a hóra és bájos nemtörődömséggel megindult egyenesen Bendegúz felé. Ebben a házban évek óta egérfogókkal fogták az egeret, a macskák pedig – éppen Bendegúz miatt – nagy ívben elkerülték. Még a semmirekellő fekete kandúr is csak a háztetőn mert legénykedni. Ki lehet hát ez az idegen, aki egyszerűen beugrik egy ismeretlen kertbe és nyugodtan szedegeti rózsaszínű talpacskáit a havon?...
Bendegúz egész kutyaéletében nem pipált ilyet! Hát csoda-e, ha még a morgás is torkán akadt?...
– Szégyen, hogy ez a tisztességes udvar kóbor macskák átjáróhelye lett!- csapkodott Izgágáné ismét olyan hangosan, hogy Bendegúznak megrándult a füle.
– Még hogy kóbor macska – nevetett magában kutyamódra. – Hiszen olyan fehér a bundája, mint a hó, csak a bal fülén visel egy pici, vörösfekete foltot. Napsütötte ablakpárkányon mosakszik, cseréptálból lefetyeli a tejet és puha kuckója van egy meleg tűzhely mellett. Mégis otthagyta. Jött a holdas kerten át és már csak néhány lépés választotta el a kutyaóltól.
– Kötelességem elkergetni! – tette fel magában Bendegúz és halkan rámordult: „Állj!"
A macska megállt, de nem ijedt meg.
– Miau! Mi a baj?
Bendegúz megrázta magát. Hosszú lánca odakoccant a kutyaházhoz.
– Én vagyok a baj. Nem tudod, hogy kutya-macska ellenségek?
A macska elcsodálkozott:
– Ne beszélj! Mióta?
– Ősidők óta.
– Ki mondta?
– Valaki.
– És miért?
– Nem tudom. De azóta így van.
A macska leült a hóra Bendegúz orra előtt.
– Micsoda badarság! Hiszen én nem bántottalak, és neked sincs rá semmi okod, hogy megharapj.
Bendegúz felhorkant. Most látta, hogy a macska milyen fiatal. No persze, az ilyet még tanítani kell!
Más hangon kezdte.
– Nézd, kiscica, eredj szépen haza, különben megugatlak, és mindenki felébred!
Zöld szemek ragyogtak rá szemrehányóan:
– Miau! Azt hittem okosabb vagy.
– Vakk! – szaladt ki egy bosszús vakkantás Bendegúz száján az emlékezéstől.
Izgágáné a baromfiudvarban tüstént felkapta a fejét:
– Az éjjel vakkantottál volna, nyavalyás!
– Úgy ám! – kárált a kendermagos tyúk. – Még megérjük, hogy ideszokik az a macska, aztán ha kiscsibéim lesznek, ijesztgetni fogja őket.
– Könnyű neked, buta tyúk! – sóhajtott Bendegúz. – Minél több pelyhes csibét költesz ki, a gazdáék annál jobban örülnek. De kicsoda örül rengeteg macskának?...
A szép, fehér cica azt mondta ott, a holdfényben:
– Ne bánts engem, kérlek! Barkanyílásra kiscicáim lesznek. Legalább fél tucat.
Ettől Bendegúz lepődött meg, de megpróbált szigorú képet vágni:
– Akkor meg mi dolog, hogy csavarogsz? Mars haza!...Vagy talán nincs hova?
– Dehogy nincs!
A macska elmesélte, hol lakik.
– Mégis ott hagytam őket, mert nem akarom, hogy tőlem is elvegyék a kiscicáimat, mint Cirmostól az ősszel az övéit, vagy mint a szomszédban Murmulától a három pici tarkát, azzal, hogy kettő is untig elég.
– Hmmmm! – morgott halkan Bendegúz, mert zavarba jött attól, hogy az életben ilyen kegyetlen dolgok is megesnek. De hát mi köze neki ehhez? Végtére is ő csak egy szolgálatban lévő házőrző kutya. Már éppen vakkantani akart, amikor a macska egészen közel hajolt a füléhez:
– Nem tudsz valami jó padlászugot, vagy elhagyatott fáskamrasarkot, ahol nyugodtan világra hozhatnám őket?
Bendegúz félrefordult.
– Nem tudok. Nálunk elég nagy a jövés-menés...
– Értem – bólintott a cica. – Akkor továbbmegyek.
Máris folytatta gyöngysor lépteit a hóban és felszökkent a másik kerítésre. Onnan egy pillanatra visszanézett:
– Miau! Köszönöm, hogy nem ugattál meg!...
Aztán eltűnt.
– Odanézzetek! Ez a házőrző beteg! – csattant fel újra Izgágáné hangja. – Már a levesét is érintetlenül hagyja.
Csakugyan. Bendegúz észre sem vette a levest. Étvágytalanul kezdte lefetyelni, de nem ízlett. És íztelen volt attól kezdve minden leves, másnap, harmadnap, még két hét múlva is. Aztán egyszer csak megjött a tavasz. Egyik napról a másikra elrongyolódott a hótakaró, eltűnt a vasárnapi macskanyom. A baromfiudvarban új szenzáció támadt. Bendegúz megvetéssel nézte, amint a tyúkok egymás csőréből tépdesik ki az első gilisztákat. A szél mindennap új virágillatot hozott. De vajon a barkának van-e egyáltalán illata?...
Holdas estéken nagy ugatások, vonyítások kezdődtek. Az ügyeletes házőrzők üzengettek, kutyakalandokat meséltek egymásnak a neszekkel teli éjszakában. Egyszer – talán a negyedik szomszédban – egy dühös kis puli azzal dicsekedett, hogy egy fehér macskát felkergetett a nyárfa tetejére. Talán még most is ott kapaszkodik.
– Hau, vau, vau, úgy kell neki! Vau! – kaffogták örvendezve a kutyahangok a nagy siker felett. Bendegúzt pedig hirtelen szégyenkezés fogta el.
– Micsoda ostobaság! – gondolta és nyugtalanul kezdett fel-alá járni a kertben.
Maga sem tudta, mire vár.
És akkor egyszer csak ott termett előtte a fehér macska. Kissé nehézkesen, de most is kényes léptekkel kerülgette a sarat.
– Ejnye – gondolta Bendegúz –, öregszem. – Észre se vettem, hogy került ide, pedig jócskán meghízott.
– Miau! – köszönt a cica. – Ott kellett hagynom a jó rejtekhelyet. Egy mérges kutya felfedezett.
– Hát terólad ugatnak?
– Rólam. És most már nincs időm új búvóhelyet keresni. Érzem, hogy nemsokára megszületnek a kicsikéim.
Bendegúz látta, hogy minden ízében remeg, és hófehér bundácskája ijedségtől borzas.
– Millió mócsing! – morogta. – Micsoda buta helyzet! Maradtál volna otthon! Hátha nem is bántanák a kölykeidet?...
A macska egyenesen a szemébe nézett:
– Ezt magad sem hiszed. De igazad van, nincs más választásom. Cirmos is elviselte, Murmula is kiheverte. Kapott a nyakára kék selyemszalagot!...
Megfordult és elindult.
– Várj! – vakkantott akkor nagyot Bendegúz. – Egy tapodtat se mégy! Eszembe jutott valami...
– Nézzétek már a házőrzőnket! – kiáltott fel Izgágáné egy derűs napon, amikor a baromfiudvarban éppen elfogyott a kukorica meg a giliszta. – Olyan, akár a hét szűk esztendő, pedig a tányérjáról minden eltűnik.
– Talán tavaszi bánat! – mélázott el a házinyúl a rét felé tekintve.
– Nem búsul ez, sőt, inkább nagyon harcias lett. Hiszen még egy verebet sem enged a kutyaház közelébe!
– És hogy legénykedik! – kotyogta a kendermagos. – Akár esik, akár fúj, odakint hasal.
– Majd ráfizet a vén csont! – jósolta Izgágáné. – Igazán több esze lehetne!
Bendegúz oda se figyelt. Azt vizsgálta izgatottan, hogy elég száraz-e már a fű, elég melegen süt-e a nap. Gondosan megszaglászta a levegőt, aztán bevakkantott a kutyaházba:
– Minden rendben! Ki lehet jönni!
A gágogás félbeszakadt. A nyulak kiejtették szájukból a sárgarépafalatot és egyetlen kottyanás sem hallatszott, amikor Bendegúz házából kisétált a napfényre a fehér macska, nyomában féltucatnyi egymást taszigáló, alig pislogó, cérnahangon nyivákoló aprósággal. Még dideregtek és tétován rakosgatták remegő lábacskáikat, de az anyjuk meleg nyelvével biztatóan végignyalta őket:
– Gyertek csak bátran, olyan szép a világ!
Bendegúz állt és számolt:
– Egy... kettő...három, négy, öt – meghökkent: – De ez csak öt?!
– Miau! – szólt hátra parancsolóan az anyamacska, mire a kutyaól mélyéről előkecmergett még egy kis gombolyag. Hófehér volt, csak a bal fülén látszott icipici vörösfekete folt.
– Hat! – vakkantott vidáman Bendegúz és az orrával gyöngéden oldalba lökte. – Majdnem megijesztettél, te kis haszontalan!
↧
Pődör György: Magam-mutogató
Nincsen kezem
csak kettő
Fejem rajtam
a tető
Haj nő azon
majd szakáll
Térdem bokám
talpon áll
Jobbra balra
a fülem
Nem forog el
nélkülem
Nyakamig ér
a vállam
Nem esik le
az állam
Kalapot ha
felteszek
Kalap alatt
én leszek
csak kettő
Fejem rajtam
a tető
Haj nő azon
majd szakáll
Térdem bokám
talpon áll
Jobbra balra
a fülem
Nem forog el
nélkülem
Nyakamig ér
a vállam
Nem esik le
az állam
Kalapot ha
felteszek
Kalap alatt
én leszek
↧
Kovács Barbara Sír a felhő
Sír a felhő, hull a könnye,
eső ömlik le a földre.
Issza a föld, míg csak bírja,
maradékból lesz a tócsa.
Belelépek, tocsogok,
jaj, már csupa sár vagyok!
Nem baj, csak még essen, essen,
szeretem, ha cuppog, fröccsen!
↧
Titi Hajnalka: Az utolsó ovis nyár
Katika nagycsoportos volt, és imádott óvodába járni. Szerette az óvó néniket, a társait, akikkel önfeledten játszottak reggeltől- estig. Úgy gondolta jobb helyet ki sem találhattak volna a gyerekeknek, ennyi játék és szórakozás sehol máshol nincsen! Azonban egyre közeledett az utolsó nap. Máskor örült a nyári vakációnak, de most, hogy soha többé nem jöhet vissza az óvodába, nagyon rosszul érezte magát.
Az iskola valahogy ijesztőnek tűnt. Óvó néni szerint ott nem lesz ennyi játék, és az órákon meg sem lehet szólalni, csak ha kérdeznek! Ez nagyon nem tetszett neki. Sosem szerette a szabályokat. Igaz, az óvodában is volt néhány, de azokat könnyű volt betartani.
Majd azokat is megszokod Kincsem- mondta az anyukája- Mindenki túl esik ezen!
De Katika nem akart ezen túlesni! Még Mircit sem viheti oda magával! Az óvodában őt is beengedték! Ott legalább állatszeretetben nem volt hiány. Mirci mindenhová követte: a barátnőjéhez, a játszótérre, de még fagyizni is. Ő volt a legjobb barátja. El sem tudta képzelni nélküle a napot.
Pedig olyan jó játszani!- sóhajtott Katika, ugye szerinted is Mirci?
Úgy érezte a fagyi sokszor megoldást jelentett a problémákra, bár az is lehet, hogy nem a fagyi, hanem a fagylalt árus bácsi, ezért úgy döntött most is megeszik egy finom, hűsítő fagylaltot. Jó volt beszélgetni az öreggel, mindenre volt valami jó tanácsa, hát ma is elpanaszolta minden baját:
A szabályokra szükség van kislány- mondta az öreg- Képzeld el, ha az emberek nem tudnának viselkedni, micsoda zűrzavarban élnénk! A szabályok a mi érdekünkben vannak, hogy ne okozzunk gondot másoknak. Ha jól bele gondolsz otthon is vannak szabályok!
Ez igaz!- mondta a kislány.- Időben haza menni, evés előtt kezet mosni például...
Úgy ám! És minden azért, hogy neked vagy a szüleidnek kellemetlensége, vagy baja ne adódjon.
És az iskolában milyen szabályok vannak?
Például türelmesen végig kell ülni az órákat, nem szabad rágózni, rombolni és egymást bántani. A legtöbbet már ismered az óvodából.
Nem is tűnik olyan szörnyűnek- mondta megkönnyebbülve Katika. És már valóban nem érezte olyan szörnyűnek. A fagylaltárus szerint az iskolában csodálatos dolgokról fog majd tanulni. Úgy lesz okos és nagy lány. Erre szükség van, hogy felnőtté váljon. Mire a fagylalt elfogyott, már bánata sem maradt.
Köszönöm fagylaltárus bácsi! - majd elköszönt, és haza indult.
Vigyázz magadra kislány, és ne aggódj! Az iskola egy igazi nagy kaland!
Katika megnyugodva ment haza kis barátjával, s már biztos volt benne, hogy Mirci is el lesz nélküle. Végül is olyan sokat alszanak a macskák, majd addig alszik, míg ő az iskolába lesz. Így aztán többé miatta sem aggódott.
Boldogan mókázták át az utolsó ovis nyarat.
Forrás: https://www.mesebolygo.eu
↧
↧
Tudd meg, hogy mikor mit olvass a gyerekednek!
Érdekes és hasznos könyvajánlóra bukkantam, amit jó szívvel ajánlok minden gyermekes családnak. Megtudhatjuk belőle, hogyan szeretheti meg gyermekünk az olvasást vagy mit adjunk a kezébe baba, óvodás, kisiskolás korában. Ebből az óvodásoknak való ajánlást ide is felteszem. Ha kíváncsi vagy a többire is, menj aPagony oldalára és íratkozz fel a hírlevelükre.
Mi az, amivel a leginkább megalapozhatod a gyereked jövőjét? Miként segítheted őt abban, hogy érzelmileg stabil felnőtté váljon, aki érzelmileg és intellektuálisan elhivatott? Mitől lesz egy gyerekből kiegyensúlyozott, boldog felnőtt?
Az olvasás mindenképpen elengedhetetlen feltétele a szellemi fejlődésnek. Aki olvas, többet tud magáról és a világról, könnyebben kezeli a kihívásokat, ráadásul rendelkezik egy olyan hobbival, ami mindig megnyugvást tud hozni az életébe akkor is, amikor a való világban nehezebb megpihennie. A fikció elemelkedik ugyan a valóságtól, mégis mindig válaszokat és megoldásokat mutat azokra a kihívásokra és nehézségekre, amikkel a való életben szemben találjuk magunkat.
Aki olvasóvá tudja nevelni a gyerekét, az elmondhatja magáról, hogy a boldog, kiegyensúlyozott felnőttlét egyik alappillérét már megadta neki.
...
Óvodás korban
A gyerekeknek már önálló énképük van, és szívesen próbálják saját maguk véghezvinni az elképzelé- seiket. Két nagyon fontos életterük van, amiknek meg kell jelenniük az őket körülvevő könyvekben: az otthon és az óvoda. Ebben a korban fontos, hogy a mesék tematizálják a szociális folyamatokat, kezdve az otthoni boldog pillanatoktól a nehezebb helyzetekig, folytatva az óvodai beilleszkedés és elfogadás nehézségeivel és örömeivel. Minden olyan témában mutass neki irodalmat és könyveket, ami érdekli őt, legyen szó természetről, robotokról, hercegnőkről, zenéről vagy csillagászatról...
Mit olvass? Mit mutass?
• vicces meséket, mert az olvasás öröm
• reális meséket, mert segítenek az önismeretben és az érzelmi intelligencia fejlesztésében
• varázsmeséket, mert segítenek a mélyebb szorongások, gyermekkori tudattalan félelmek oldásában
• változatos illusztrációkat
• verseket, mert segítenek a hangképzésben és a verbális kompetenciák fejlesztésében
• bonyolultabb meséket, mert segítik a logikus gondolkodást amit szeret
Lehetséges problémák, helyzetek - mesékkel feloldva:
óvodai beilleszkedés:
• Vadadi Adrienn: Ovis mesék-sorozat• Kiss Judit Ágnes: Babaróka-ajándéka, Babaróka kertje
• Bartos Erika: Bogyó és Babóca az óvodában
költözés:
• Jeli Viktória: Dönci és a varázstakaróbepisilés, bekakilás:
másság, mások elfogadása:
• Vadadi Adrienn: Három szülinapi torta• Anja Tuckermann: Sokfélék vagyunk
• David McKee: Elmer-sorozat
hétköznapi, családi, otthoni történetek, apró konfliktusok:
• Vadadi Adrienn: Titkos reggeli, Titkos vacsora, Alma u. 22.• Kertész Erzsi: Ludmilla megoldja
utazáshoz:
• Gévai Csilla: Amíg utazunk-sorozatevés-nem-evés:
betegségek:
• Igaz Dóra: Holnapra kutya bajod – Doktormesék!• Katonadolog – Nyári doktormesék
• Finy Petra: A doki-ügy
testvérvárás:
• Alona Frankel: Kiselefánt születik• Finy Petra: A tesó-ügy
(testvér)féltékenység:
Igaz Dóra: Én és a tesóm↧
Bartos Erika: Egy nap az óvodában
Egy őszi reggelen Babóca sietősen kopogott Bogyó házának ajtaján.
- Gyere már, Bogyó! Elkésünk az óvodából!
Bogyó hamar elkészült, és a két barát kézen fogva elindult az óvoda felé.
Az óvoda kertjében már gyülekezett a sok kis óvodás. Vidáman üdvözölték egymást. Ott volt Baltazár, a méhecske, Pihe, a lepkekislány, Vendel, a szarvasbogár, Döme, a krumplibogár, Szellő, a szitakötőkislány, Alfonz, a tücsök, Ugri, a szöcskelány és Gömbi, a kis virágbogár is.
Dongó néni türelmesen terelgette be a gyerekeket a csoportokba. A nagycsoportosok, középsősök és kiscsoportosok külön szobába kerültek. Gömbi persze a kiscsoportba került, innen integetett Bogyónak és Babócának.
A nap tornaórával indult. A tornaóra után jól esett a finom reggeli. Reggeli után az óvodások szebbnél szebb képeket ragasztottak az erdőben szedett falevelekből. Dongó néni segített nekik.
Amikor mindenki elkészült, Dongó néni körbeállította a gyerekeket. Dalokat és körjátékokat tanított a csoportnak, az óvodások lelkesen járták a körtáncot.
Aztán következett a játék. Dongó néni karosszékéből figyelte a sok gyereket. Most mindenki azt játszott, amihez kedve támadt. Bogyó és a fiúk rögtön a kocsis ládikához siettek, és autóversenyt kezdtek játszani. Lejtőket, alagutakat építettek.
- Én is beállhatok? - kérdezte Babóca, és egy törött kisautót szorongatott. - Ugyan már, Babóca! Azzal a vacakkal akarsz versenyezni? - kérdezte megvetően Bogyó. - A kocsizás amúgy sem lányoknak való!
Babóca elsírta magát. - Nem játszanak velem a fiúk! - panaszolta Pihének. Pihe, Ugri és Szellő gyorsan megvigasztalták. - Gyere, babázz velünk!
A lányok pompás kis ruhákba öltöztették babáikat, megetették, és babakocsiban ringatták őket. Ez nagyon tetszett Babócának.
Közben Bogyó és Egon, a cserebogár összevesztek. - Mindig felborítod a kocsimat! Ez így nem ér! Csalsz! - kiabálta dühösen Bogyó.
- Nem igaz! Te csalsz! - vágott vissza Egon. - Jól van! Nem játszom veled tovább! - mondta sértődötten Bogyó, és otthagyta a fiúkat.
- Én is beállhatok a játékotokba? - szólt most Babócához Bogyó. - Nem, nem játszhatsz velünk, ez lányos játék! - mondta duzzogva Babóca.
- De nézd csak, én is hoztam egy babát, ezt a göndör hajút! Szeretnék mégis veletek játszani! - Jól van - enyhült meg Babóca - akkor gyere. De akkor én is játszom majd az autókkal!
- Gyerekek! Gyertek kezet mosni! - kiáltott Dongó néni. - Kézmosás után pedig szépen üljetek az asztalokhoz!
Az ebédet nagy fazékból merte az óvodások tányérjába Pettyes Futrinka néni, a dadus.
Amikor mindenki befejezte az ebédet, a naposok, Bogyó és Babóca segítettek leszedni az asztalt, összegyűjteni a tányérokat és poharakat.
Ebéd után mindenki lefeküdt. Dongó néni pedig mesét olvasott. A gyerekek csendben figyelték, és akadt, akit már mese közben elnyomott az álom.
Ébredés után uzsonnáztak, aztán kimentek a kertbe. Az óvoda kertje hatalmas volt, telis-tele izgalmas mászókákkal, csúszdával, hintával még egy kis favonat is állt a közepén. Bogyó és Egon hamar kibékültek, és sokáig hintáztak együtt.
Babóca segített Gömbinek felmászni a csúszdára, és el is kapta őt a csúszda alján.
Ez Gömbinek nagyon tetszett.
Az óvodában hamar elszaladt a nap. A gyerekek hosszasan búcsúzkodtak egymástól, és alig várták, hogy másnap újra találkozzanak.
↧
Nógrádi Timi: Ceruza mese
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy doboz ceruza. Öt színes ceruza lakott egy fehér papírdobozban. Ültek a bolt polcán és azon sóhajtoztak, hogy őket senki sem fogja megvenni. Véletlenül ugyanis a zoknik mellé tették őket, és nem a többi írószer közé. – Gondolj csak bele – mondta a piros ceruza – minket csak akkor vesznek meg, ha egy kisgyerek zoknit és ceruzát is akar venni egyszerre. Elég kicsi ennek az esélye. Nézd, meg itt ülünk már hetek óta és senki, még csak meg se fogott minket.
Ám ebben a pillanatban egy kisfiú állt meg a polc előtt. Levett egy zoknit. amin egy piros autó volt és betette a doboz ceruzát is az anyukája kosarába.
– Na látod- mondta a kék ceruza –, felesleges volt úgy aggódni.
Végül minden ceruza gazdára talál.
Miután kifizették és hazavitték őket, a kisfiú kitette a ceruzákat az asztalra. Hozott fehér lapokat és egy nagy dobozt, ami tele volt már más, színes ceruzákkal, radírokkal, faragókkal.
– Odanézz kiáltott fel a zöld ceruza – mindjárt rajzolni fognak velünk!
– Na végre – nyújtózkodott a sárga – már azt hittem megbarnulok itt unalmamban.
És a kisfiú rajzolni kezdett. Egy nagy piros autót rajzolt, fekete kerekekkel. Szinezte, színezte, színezte az autó oldalát, és egyszer csak elkopott a piros ceruza hegye.
– Jaj, most mi lesz, siránkozott a piros ceruza – biztos más színnel fogja befejezni a rajzot.
Ám a kisfiú pirosra akarta festeni az egész autót, ezért elővette a ceruzafaragóját és szépen, óvatosan kihegyezte újra a piros ceruzát.
A ceruza nagyon örült, amikor még szépen vissza is tették a dobozába a többi közé, már szavakat sem talált. Boldogan nézett körbe a zöld, a kék, a sárga és a fekete ceruzán: Igaz, hogy minden ceruza gazdára talál, de mi jó gazdára is találtunk! - lelkendezett - Ez a kisfiú nagyon ügyesen rajzol, és a ceruzáira is nagyon vigyáz! - mondta és minden ceruza boldogan hajtotta álomra a fejét.
↧