Quantcast
Channel: Mesemorzsa
Viewing all 899 articles
Browse latest View live

Szemfüles érzékszervek

$
0
0
Milyen csodálatos ez a reggel! - szólt Micimackó Füleshez, miközben szokásos reggeli utáni sétájukat tették a Pagonyba.
-Csodálatos? - kapta fel a fejét Füles. - Ugyan miből gondolod, hogy csodálatos? Reggel van, és kész!
-Hát, nézz csak fel az égre! - magyarázta Micimackó. - Ragyogóan kék az ég! Aztán szippants bele a levegőbe!
Mmmm...Hogy illatoznak a gyöngyvirágok! És ahogy a füvön lépkedünk! Érezd, milyen puhán simogatja a talpadat?
És mekkorákat lehet benne ugrálni!
Micimackó rögtön be is mutatta ezt Fülesnek. Akkorát szökkent, hogy beleütközött az éppen vele szemben repülő Bagolyba.
-Jól hallottam, hogy arról beszéltetek, milyen puhán simogatja a talpatokat a pázsit? - kérdezte Bagoly.
-Úgy van - felelte Micimackó.-Éppen azt próbáltam elmagyarázni Fülesnek, honnan lehet tudni, hogy csodálatos ez a mai nap. Mert ugye ott van a kék ég, amit látunk, aztán az illatok, s a többi.
-Ahá, értem! -felelte Bagoly.-Szóval az öt érzékszervünkről beszéltél!
-Öt micsodáról? -kérdezte Füles és Micimackó egyszerre.
-Az öt érzékszervünkről - magyarázta Bagoly.-Ezek segítségével ismerjük meg a világot. Az öt érzékünk pedig: a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás és a...látás.
-De a látást kétszer mondtad!-ellenkezett Füles.
-Tényleg?- kérdezte Bagoly.-Jaj nekem! Akkor megpróbálom még egyszer. Látás, hallás, szaglás, tapintás és a hogyishívják. Jaj, az ötödiket mindig elfelejtem!
-Nézzétek, itt jön Malacka és Nyuszi!-kiáltott fel Bagoly, amint egy fa mögül előbukkanva megpillantotta barátait.
-Gyertek, játszatok velünk!
-Én is jöhetek? -sipította Zsebibaba, aki ekkor bukkant föl Nyuszi háta mögül.-Mit játszotok? Ugye, ha nem nehéz, én is beállhatok?


-Történetesen éppen most szeretnénk elkezdeni egy játékot-mondta Bagoly.-Egy úgynevezett keresős játékot. Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy menjetek el az erdőbe, és hozzatok magatokkal két-két dolgot, ami valahogyan kapcsolatban áll az érzékszerveinkkel. Talán a játék végére eszünkbe jut, melyik is az ötödik érzékszervünk. Nos, ki kezdi?
-Én szeretném kezdeni! Én szeretném kezdeni! -kiáltozta Zsebibaba.
-Remek, Zsebibaba! Az első érzékünk a látás. Most pedig menj, és keress nekünk valamit, amire szeretsz ránézni, és egy másik valamit, amire egyáltalán nem szeretsz ránézni. Mi majd itt megvárunk.
Zsebibaba vidáman szökdelve indult útnak. Büszke volt rá, hogy ő lehet az első játékos. Igazán nem esett nehezére olyasvalamit találni, amire mindig szívesen pillantott. Néhány másodperc múlva egy gyermekláncfűvel a kezében ugrándozott.
-Ez az! - állapította meg elégedetten. -Na, de vajon mi az, amire nem szeretek ránézni?
Ekkor egy szúnyog repült el mellette.
"A szúnyogokat nem szívesen nézem - töprengett magában Zsebibaba-, de mégsem vihetek magammal egy szúnyogot! Még megcsípne! Na, de van itt valami más, amit magammal vihetnék! Taplógomba a fa törzséről! Még ránézni is rossz: csúnya fekete!"
-Bravó! -lelkendezett Bagoly, amint megpillantotta Zsebibabát egyik kezében a gyermekláncfűvel, a másikban pedig a taplógombával.-Tökéletesen igazad van, Zsebibaba! A gyermekláncfű szerintem is sokkal kellemesebb látvány, mint a taplógomba.
Most pedig a hallással folytatjuk. Ki lesz a következő?
-Én szívesen elmegyek, ha akarod - jelentkezett Malacka.
-Rendben! - felelte Bagoly. -Keress valamit, amit szívesen hallgatsz, és valamit, amit egyáltalán nem szeretsz hallgatni!
-Szeretem hallgatnai a harkály kopácsolását fenn a fán - mondta Malacka.
-Helyes, Malacka. De ezzel még nem ért véget a feladatod.
Malacka töprengve indult útnak, hogy valami olyasmit találjon, amit nem szívesen hallgat.
-Miért áll égnek az egyik füled?-bömbölt a fülébe egy ismerős hang, amitől ijedtében összerezzent.
-Jaj, Tigris! Hát te vagy az? - kiáltott fel Malacka rémülten.-Tulajdonképpen most éppen olyasvalamit keresek, amit nem szívesen hallgatok, és erre a célra te tökéletesen megfelelsz. Nem jönnél velem? Te is része leszel a kiállításunknak.
-Na de mit jelentsen ez? -tiltakozott Tigris, ám Malacka határozott mozdulattal megragadta őt a bal lábánál, hogy elcibálja a füves folyópartra, ahol a többiek vártak rájuk.
-Engedj el! -kiáltozott Tigris. Malacka azonban addig vonszolta őt, amíg vissza nem értek társaikhoz.
-Itt van, amit nem szeretek hallgatni, ha éppen a fülembe kiabál. Túlságosan hangos - mutatta be Malacka Tigrist a többieknek.
-Pompás! - állapította meg Bagoly. Malacka tehát második érzékünket is szemléltette, mégpedig a hallást. Tigris, nem lennél te a következő?
-Én mindenben benne vagyok, ha ugrándozhatok - egyezett bele Tigris.
-Jól van, akkor tiéd a tapintás! -kérte Bagoly. -Hozzál nekünk valamit, amit szeretsz mgeérinteni, és egy másik dolgot, amit nem szívesen érintesz meg!
-De hisz' ez remek játék! -kiáltott fel Tigris, és már szökdelt is a fák közé, mígnem a folyóparthoz ért.
-Tudom már, mi az, amit szívesen érintek meg: ez a friss, csobogó hideg víz! Lefröcskölöm az arcomat, és sietek vissza, hogy megmutathassam a többieknek.
Csak lubickolt a hűs vízben, és énekelgetett:

"Fröccsen a hűs víz, fürdök a habokban.
Ezt a tigrisek csinálják a legjobban."

Aztán kiszökkent a vízből, és meghemperegett a fűben. Szerencsétlenségére épp egy olyan helyet választott, ahol egy sündisznó napozott.
-Aúúú!-kiáltott fel a fájdalomtól, amikor a sündisznó tüskéi a hátában álltak. -Mi ez a szúrós izé? Csak nem egy sündisznó?!
A sündisznónak haja szála sem görbült, ám Tigris kissé megviselten tért vissza barátaihoz.
-Megvan, amit kértetek - jelentette fennhangon. -Látjátok? Vizes az arcom. Imádok hideg vízben pancsolni! És íme a sündisznó tüskék, amik hempergés közben a hátamba álltak! Ezeket nem nagyon szeretem. Nos, akkor most én vagyok a győztes?
-Nem, Tigris - jelentette ki határozottan Bagoly. -Ügyes voltál, de azért nem te vagy a győztes. Az lesz a győztes, akinek az ötödik érzék eszébe jut. Lássuk csak! Ó, már meg is van: látás, hallás, tapintás, szaglás, hallás!
-De a hallást kétszer mondtad!- tiltakoztak a többiek.
-Tényleg? -kérdezte Bagoly. -Sehogy se megy ez nekem! Nos, akkor ki akarja bemutatni a szaglást?
Erre Nyuszi emelte fel a kezét.
-Én tudom, hol találok olyat, amit szívesen, és amit nem szívesen szagolok! -mondta, és már ugrándozott is háza felé. Ott pedig egyenesen a konyhába ment.
Kinyitotta a sütő ajtaját, és kihúzott belőle egy forrón gőzölgő csokitortát. Épp most készült el! Isteni illata volt!

"Még szerencse, hogy nem felejtettem el - gondolta magában -, különben most már csak egy égett tortát vehettem volna ki a sütőből! Az égett tortának pedig egy cseppet sincs jó illata!"

Ezután Nyuszi a kamrába ment, és felnyúlt a legfelső polcra.
-Á, ez az! - mondta, majd leemelt egy jó érett, büdös sajtdarabot.-Már hetek óta meg akartam enni, de valami mindig közbejött! Te jó ég! De hisz' ez már kék a penésztől! Pfú, de büdös!
Mivel Nyuszi nem tudta volna a csokitortát és a sajtot is egyszerre elvinni a többieknek, úgy határozott, hogy inkább meghívja őket magához.
-Hahó! Min-den-ki jöj-jön el hoz-zám! Szagoljátok meg, amiket gyűjtöttem! -kiáltotta. Szerencsére a Nyuszi házából áradó tortaillat erősebb volt a sajtszagnál.
-Csak menjünk az orrunk után - szólt a többiekhez Bagoly-, amíg el nem érjük az illat forrását!
Eközben Nyuszi csodálatosan feldíszítette a tortát cukormázzal és rumos meggyel. A torta már az asztalon díszelgett, és várta a vendégeket. Elsőnek Micimackó érkezett. Amint megpillantotta a tortát, így szólt Nyuszihoz: -Nyuszi, hadd kóstoljam meg azt a tortát! Igen ízletesnek tűnik.
Bagoly meghallotta Micimackó szavait, és boldogan kiáltott fel:
-Ízlelés! Megvan az ötödik érzék! Látás, hallás, tapintás, szaglás és ízlelés! Ügyes vagy, Micimackó! Te vagy a győztes, mert neked jutott eszedbe az ötödik érzék!
-Akkor most már végre tényleg megkóstolhatom? - kérdezte Micimackó kissé türelmetlenül.
Nyuszi mindenkinek vágott egy szeletet. Mindenkinek nagyon ízlett - kivéve Fülest.
-Miért kell nekem tortát ennem? - kérdezte. -Miért nem ehetek inkább valami ragacsos, kékes, krémes dolgot?
-Arra a büdös sajtra gondolsz? - kérdezte Nyuszi.
-Szerintem isteni illata van! -felelte Füles.
Füles végül mind felfalta a büdös sajtot, és életében először állapította meg, hogy mindent egybevéve tényleg csodálatos nap volt ez a mai.
-Fúj! - szólt Malacka. -Hogy lehet ilyen büdös sajtot enni, amikor az ember tortát is ehet?!
-Hát, bizony mindenkinek más az ízlése -fűzte hozzá bölcsen Bagoly.


Forrás: http://csodakkora.blogspot.hu/2011/06/szemfules-erzekszervek.html

Testünk témakör - válogatás

$
0
0
Pinterest








Link





Versek, mondókák:

Mesék:

Dalok:


Kéztorna


Pantomim
Kérjünk egy önként jelentkezőt, aki különböző tevékenységeket játszik el, míg a többiek leutánozzák, és kitalálják, mit csinált.
Találós kérdések
Gondoljunk egy testrészre, de csak egy jellemző gesztust áruljunk el róla! Például: „Én vagyok az a testrész, amely rúgja a labdát.”
Színes zoknik
Minden játékos kap egy színes zoknit ábrázoló képet, majd egy mulatságos utasítást. Például: „A sárga zoknisok ugráljanak, a pirosak szívják tele levegővel a tüdejüket!”
Számoljunk!
A gyerekek körben sétálnak a csoportban. A vezető mond egy testrészt, és annyi gyereknek kell összekapaszkodnia, ahány van az adott testrészből. Például: „Tüdő, jobb kéz ujjai, szem.”
Tisztálkodás
Testápolással kapcsolatos eszközöket (körömkefe, fésű, fogkefe,üres folyékonyszappan-adagoló) rejtünk el a csoportszobában, és a gyerekeknek kell azokat megkeresni.
Nézd csendben!
A gyerekek körben állnak, és közben nem szólalhatnak meg. Az egyik gyerek fülébe súgunk egy testrészt, amit finoman meg kell egy pillanatra mozdítania, a többieknek meg ki kell találniuk, melyik
testrész volt az.
Hála-játék
A gyerekek nevezzék meg egy testrészüket, amelyiknek köszönhetnek valamit! Például: „Köszönöm, lábam, hogy elvittél a Dunapartra sétálni.” „Köszönöm, fülem, hogy meghallottad azt a szép
zeneszámot.” (Forrás: http://ovonok.hu/2015/02/milyen-a-testunk/)
Százlábú: négykézláb mászás sorban egymás után egymás bokáját fogva

Falánk Peti: Gömbölyű gombóc a tálon, örül a szívem, ha látom, meg is eszem kettőt,hármat, ráadásul még egy párat. Tele bendő, üres tál, falánk Peti, baj lesz ám! Karkörzés a test előtt, szökdelés, bokázás, kilépés előre, váltogatott kézzel evésutánzás, taps test bal és jobb oldalán, rámutatás a gyomorra, törzshajlítás előre, karemeléssel oldalsó középtartásba, a mutató ujjal váltogatott kézzel fenyegető mozdulat.

Dobi, dobi, hátát, …
A gyermekek körben állnak,hátratett kézzel és becsukott szemmel. Az óvónéni körbemegy, egy dalt dúdol közben, és egy gyermeknek egy ceruza hegyével az egyik kezén az egyik ujja begyét megböki. A gyermeknek meg kell mutatni,hogy melyik ujját böktük meg .
vagy
A gyermekek kézfogással körben állnak. Kettõ a kör közepébe megy: egyik a húnyó, a másik a doboló. A húnyó kézbe rejti az arcát, a doboló pedig jobb kezét a másiknak a hátára teszi, s felváltva, mind az öt ujjával ütemesen bökdösi, a végén valamelyik ujjával megböki. Ki kell találnia, hogy melyik ujja volt az. Fontos, hogy megnevezze, ne csak rábökjön!

Demény Ottó: Doktorbácsi

$
0
0
Képtalálat a következőre: „doctor clipart”

Kérek egy kanalat,
mondja szépen: ÁÁÁ,
a lázmérőt bedugjuk a hóna alá.
Maga kérem nagybeteg,
biztos megint beevett.
Öblögessen, borogasson,
bújjon a dunyhába,
ha reggelig nem köhög,
mehet óvodába.

Méhes Mária Viktória: Megérkezett a Mikulás

$
0
0
Képtalálat a következőre: „Donkó László: Mikulás de csudás!”
Csengő-csengő csingi-lingi

Csizma koppan odakinn.

Kopogtatnak: kopp-kopp-kopp

Nyissuk ki az ablakot.

Ni-ni a jó Mikulás,

Bizony ő az senki más.

Ősz szakálla földig ér,

Haját belepte a dér.

Havas bunda a vállán,

Nehéz puttony a hátán.

Puttonyában sok-sok jó,

Füge, dió, mogyoró,

Hajasbaba, kispuska,

Képeskönyv meg lovacska.

Kishegedű hu-hu-hú,

Hosszú virgács juj, juj, juj!

Drága jó Mikulás bácsi,

Ne tessék behozni azt a sok virgácsot,

Itt csak jó gyerekek laknak,

Kisfiúk és kisleányok.

Szalai Borbála: Pille szálldos, ezer pille

$
0
0









Pille szálldos, ezer pille,
Szárnya mindnek hófehér,
Kavarognak, táncot járnak:
Esik a hó, itt a tél!
Hulljatok csak, hópihécskék,
Kicsiny fehér csillagok,
Lombja vesztett kopár fákra
Díszes köntöst adjatok!
Pille szálldos, ezer pille,
Nagy pelyhekben hull a hó…
Csengős szánon útnak indul
Dérszakállú Télapó.
Hegyek között visz az útja,
S fenyvesekbe is betér:
A sok hamvas fenyőfácska
Szánkójába alig fér.
Pille szálldos, ezer pille,
Minden fehér, csupa hó,
Ajándékkal megrakodva
Jön már, itt van Télapó!
Csilingelő szánkójával
Most állt meg a ház előtt:
S hozza már a csillagszórós,
Fényben úszó zöld fenyőt.
Pille szálldos, ezer pille,
Gyémántfényű lett a hó…
Örömtűz ég minden szemben,
Sziporkázó, ragyogó.

Találós kérdések a Mikulásról

$
0
0
Tűzpiros subája,
Fehér hó szakálla,
Szakálla fehér hó,
Várja őt száz lurkó.

(Mikulás)

Mikulás a főnöke,
Karácsonynak hírnöke.
Nagy hatalmas szarva van,
Szánkót húz, ha dolga van.
Ez az állat, szép és barna,
Rudolf a legismertebb fajta.
Mire gondolsz? Kitalálod?
Az Északi-sarkon látod!

(Rénszarvas)

Mezítláb a nagy hóban,
Megfázik a lábujjad,
Kell rá meleg lábbeli,
Abban szaladj játszani!
Bundás, meleg, meglátod
Mi lehet ez? Kitalálod?

(Csizma)

Fehér pokróc egész földön,
 nem is szövik, az égből jön.

(Hó)


Mikulás - válogatás

$
0
0

Versek, mondókák:


Gazdag Erzsi: Megjött a Télapó
Méhes Mária Viktória: Megérkezett a Mikulás
Veres Csilla: Télapóhoz
Tordon Ákos: Télapó bundája
Sarkadi Sándor: Télapó
Tóthárpád Ferenc: Erre csörög a dió...
K. László Szilvia: Mikulás-váró
Mentovics Éva: Indul a szán
Tóthárpád Ferenc: Surran a krampusz
Szuhanics Albert: Mikulásvárás (részlet)
Mentovics Éva: De jó lenne…
Birkás Erzsébet: Télapóval fut a szánkó
Herczeghalmi Mária: Mikulás
Cser Magdolna: Köszöntsük a Télapót!
Bujáki Lívia: Csillag hullott
Keresztesi Anikó: TÉLAPÓ
Mikulás mondóka
(mondóka)
Pataki Edit: Várunk Mikulás!
Gyurkovics Tibor: Vers a Mikuláshoz
Mikulás-hívogató (mondóka)
Zelk Zoltán: Mikulás
Anderkó Péter: Odakinn az ablakon túl
Tóth Anna: Télapó
Molnár Gyula: TÉLAPÓ
Csányi György: Télapó kincsei
Donkó László: Leselkedő
Donkó László: Mikulás de csudás!
Gazdag Erzsébet: Honnan jöttél Télapó
Galambos Bernadett: Ajándék
Szepesi Attila: Télapó éneke
Nagy Renáta:Télapó útja
Donászy Magda: Télapóhoz
Horváth P. Pál: Télapó
Czeglédy Gabriella:Télapó az úton
Hartyányi Lajos: Mikulás
Hívogató
Hulló hóban
Mennyi apró télapó
Megjött a télapó
Száncsengő
Szent Miklós ünnepén
Télapó az úton
Télapó éneke
Télapó érkezése
Télapóhoz
Télapó kincsei
Télapó útja
Télapó ünnep
Újra találkozni
Ünnepelj velünk
Kandikál az esti csillag
Ha jön a tél
Karácsonykor hull a hó
Télapó! Hol a hó, hol a jég?
Levél a Télapóhoz
Télapóhoz
Szarvas húzta 
Eső szitál, hull a hó
Csizma a lábán.
Mese a Mikulásról
Vers a Mikuláshoz
Télapó

Mesék:

Télapó kesztyűjePetrolay Margit: Sürgős levélBartócz Ilona Jön a Mikulás!Tordon Ákos:CsodavonatZelk Zoltán: Télapó és a hóember (verses mese)
Donászy Magda: Télapó az erdőben (verses mese)
Tóth Anna: Télapó és a mókusok (verses mese)
Tóth Anna: Meglepetés Mikulásnak (verses mese)
Donászy Magda: Télapó az erdőben (dramatizált verses mese)
Zelk Zoltán: Mikulás bácsi csizmájaHarald Scheel és Sibyle Jung: A törpék levele


Dalok:


Gryllus Vilmos: Levél a MikulásnakMegjött a mikulás

Sarkadi Sándor: Felsüt a csillag

$
0
0
Felsüt a csillag,
hold is előjön;
Jégcsapok égnek
karcsú fenyőkön.

Kései szán fut,
porzik a porhó:
Jégrögös úton
villog a patkó.

Cinke szeméről
foszlik az álom;
csenget a csengő –
itt a karácsony.

Mentovics Éva: Karácsonyi jókívánság

$
0
0
Szent karácsony beköszöntött,
pompázatos ruhát öltött.
Oly szaporán, mint a zápor,
ezer csillag hull a fáról.

Örömkönnyek hullnak egyre,
s pottyannak a kis kezekre.
Fenyőfánkat körbeálljuk,
és egymásnak azt kívánjuk:

E szép este minden fénye
adjon erőt az új évre.
Minden napja legyen ünnep,
melengesse kis szívünket.

Mentovics Éva: Az ünnepi asztal

$
0
0




















Imbolyog a gyertya lángja,
Fénylik, mint a Napsugár.
Ünnepváró asztalunkról
fodros füstje tovaszáll.

Karácsonyfán aranycsillag,
és számtalan szép csoda:
csillagszóró, szaloncukor,
omlós, mézes figura.

Kint a kertben pelyhek ringnak,
belesnek az ablakon.
Csodálják a gyertyák fényét
az ünnepi asztalon.

Pálfalvi Nándor: Karácsony

$
0
0

Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe.

Mentovics Éva: Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán?

$
0
0
Egyszer, réges-régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett.

Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak. Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte. 

– Bocsánat, nem volt szándékos! – mentegetőzött a kis rosszaság. 

– Segítség! Kapjon el valaki! – kiáltotta ijedten a szegény pórul járt csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni. Elveszítette az egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé. A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még soha sem történt vele.

Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?

Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós, zöld valami alányúlt, és elkapta.

A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt?

Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.

– Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak menni a barátaim közé! – könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.

– Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. – recsegte kedvesen az öreg fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket, hogy télen – nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök ott az égbolton. Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem, hogy egyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.

– Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! – hálálkodott a kis csillag.

– Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat nem ígérhetek. – mormogta kedvesen a fenyőfa.

Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet vett… A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult… és visszapottyant a fenyő ágai közé. A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett, hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel.

– Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit közelebb leszel a barátaidhoz.

– Jól van – szólt búslakodva a kis csillagocska. – Mindenesetre köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.

Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára. A kis csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az égbolton…

Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban irigykedni kezdtek rá.

– Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!

Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem elhatározták, hogy ők is leugranak. Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.

Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem találkoztak. Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?

Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi hangulat költözött az otthonokba. Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva tekintettek be az ablakokon. Azonban amit ott láttak minden várakozásukat felülmúlta. A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán ragyogtak.

Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.

Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt leugranak egy-egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában, és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés, minden decemberben sorshúzással döntik el.

Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait.

Fésűs Éva: Télkergető hóvirág

$
0
0
Amikor a tél megérkezett, erdőn-mezőn dermesztő lett a csend. Mindenki behúzódott előle, ki odúba, ki kuckóba
Ez a tél nagyon goromba legény volt, befagyasztotta a vizeket, hóbatyuját jól kirázat, aztán ráérősen végigdőlt a kopár lankákon, és akkorát fújt, hogy a gyengébb madarak lefordultak a faágról.
Ínséges idő köszöntött az erdő, mező népére. Mindent beborított a hideg hótakaró. Csak az ökörszem dala és a cinegék csettegése tartotta ébren a reményt, hogy lesz még újra kikelet.
Mindenki dideregve tűrt és várta, hogy majd csak cihelődni fog ez a mogorva tél is, mint a többi tette. Nyújtózik egyet, megcsikorgatja a fogát, azután odébb áll, és csupa kis ezüst tócsa marad a lépte nyomán, mint megannyi villogó víztükör, amelyekben már a fiatal tavasz nézegetheti kék szemét.
Így álmodoztak egymáshoz bújva a fázós kis állatok, egészen addig, amíg egy nyúl körül nem szaladt a rettenetes hírrel: 
- Nem megy el a tél! Itt marad örökre!
Támadt erre nagy ijedelem!
- Kitől hallottad ezt ugrifüles?- faggatták a nyulat.
- Magától a téltől! Éppen a fülemet hegyeztem a dombon, amikor nagyot sóhajtott és azt mondta: ”Hej de jól érzem magam ezen a tájon! Sose megyek el innen!”
- Jaj nekünk! Éhen veszünk!- remegtek a nyulak.
- Tennünk kell valamit! Mivel lehetne távozásra bírni ezt a dermesztő, hideg hatalmat?
- Bízzátok csak ránk!- mondták a farkasok. – Majd mi elkergetjük. Addig üvöltünk a fülébe, míg világgá nem szalad. 
Minden este olyan hangversenyt rendeztek, hogy zengett tőle a téli táj.
Hanem a tél meg se moccant, sőt, hogy ne hallja a farkas zenebonát, még vastagabb hótakarót húzott a fejére. Az éktelen lármára felriadtak a medvék.
- Nektek is befellegzett, mackó bácsik! Sose láttok többé lépes mézet, mert nem megy el a tél!- szólt a nyúl. 
Több se kellett a medvéknek! Pozdorjává zúzzák a tél sok-sok drága jégkristályát, akkor biztosan elszalad. - gondolták.
Felmásztak a dombra, onnan görgették a hatalmas kődarabokat a tó meg a patak jegére. Csörömpölt, recsegett, ropogott a jég. Ám a tél csak mérgesebb lett, és a fogát csikorgatta.
- Forduljunk a szelekhez!- tanácsolta a róka.
- Kérjük meg, hogy hordják el ezt a sok havat.
A szelek összefogtak, kavarogtak, végig sepertek a tájon, de annyi volt a hó, hogyha egyik helyről elhordták, a másik helyen annál több lett.
A konok télnek a föld alá is híre ment. Lent a mélyben Földanyóka féltve ringatta, csitítgatta a kis hagymabölcsőben szunnyadó virágait: 
- Csicsíja babája! Aludjatok még, ki ne hajtsatok! Nem akar elmenni a tél.
- Nem akar?... No, azt szeretném én látni! – csendült meg egy vékony hang a homályban, és úgy, amint volt, egy szál fehér ingecskében kipattant a bölcsőjéből Földanyó icipici leánykája, a hóvirág.
- Azonnal bújj vissza, mert megfázol! – parancsolt rá Földanyó.
- Dehogyis bújok, dehogyis fázom! Ne félj anyókám majd én elkergetem azt a makacs vén telelt.
- Te? – hüledezett Földanyó. – Hiszen az a farkasüvöltéstől, medvék erejétől, szelek ostromától sem ijedt meg, hát hogy képzeled, hogy megállhatsz előtte?
- Így ni! - mondta a kis virág, és már bújt is kifelé elszántan a hideg rögök között, a fagyon át, a havon át, minden erejével.
Amint átdugta fejecskéjét a hótakarón, vidáman felkacagott:
- Jó napot tél bácsi! Hát te még itt vagy?
- No, nézd csak! – ráncolta össze zúzmarás szemöldökét a tél. – Hogy mertél a szemem elé kerülni?
- Hiszen itt a tavasz! – csilingelt a hóvirág. – De úgy látszik csakugyan igaz, amit rólad beszélnek!
- Mit beszélnek rólam te inci-finci?
A hóvirág felágaskodott és huncutkodva súgta:
- Azt, hogy el akarod adni jégvirágaidat a tavasznak!
- Hűűű! Micsoda hazugság! – bömbölt nagyot jeges haraggal a tél. – Egy szó sem igaz belőle!
- Hát akkor miért raktad ki őket minden kirakatüvegre?
- Tüstént leszedem valamennyit!- - kiabált a tél és meg is tette.
- No, de az a jégcsap csengettyű mégiscsak eladó, ugye? – csacsogott tovább a hóvirág.
- Egy sem eladó! – förmedt rá a tél, és mérgében azokat is leszaggatta.
- Hát akkor a hó!... legalább abból hagyj nekünk! Tavasz tündér szeretne megmosdani benne, hogy üdébb legyen tőle.
- Egy maroknyit se hagyok! - vicsorgott dühében a tél, és máris söpört bele mindent a batyujába.
A hóvirág rámosolygott:
- Azért még nem kell haragudnod, hiszen anélkül is olyan szép a tavasz! Ha nem hiszed, várd meg, itt jön a nyomodban!
- Micsoda? Azért sem várom meg! Látni sem akarom!
Vállára lendítette a batyuját, és átlépett a dombon.
Boldog ujjongás támadt erdőn, mezőn:
- Oda nézzetek! Mégiscsak elmegy a tél! Túljárt az eszén egy bátor kis hóvirág!
Az erdő széle pedig egy szempillantás alatt telis-tele lett Földanyó üde, fehér ruhás leánykáival:
„Telet kergetünk,
tavaszt hirdetünk,
Ébredj fel nagyvilág, 
higgy nekünk,
 higgy nekünk!...”

Bakay Dóra: Gedeon Maci

$
0
0





















Íme, Gedeon, a medve,
Hej, de virágos a kedve!
Pedig beköszöntött a tél,
mosómaci arról mesél:
"Ilyen tájban minden mackót
hazavárnak. Hol a kuckód?"
"Játék közben eltévedtem,
Nem tudom, merre kell mennem."
"Mondd, az eszed hová tetted?
Fagy csípi majd a füledet!"

Nyuszi, Őzi megsajnálja:
"Kerítünk mi hamarjába'
téli szállást Gedeonnak!
Az erdőben sokan laknak.

Gyere, induljunk el máris,
aki keres, az talál is."
Továbbmentek a fák között,
míg valaki rájuk köszönt:

"Hová, hová kis barátom?"
"Ne is kérdezd! Nagyon fázom.
A te odúd remek hajlék,
ott csudajót szunyókálnék!"
De van ám egy nagy bökkenő:
túl kövér a mackóbendő.

Gedeon ott maradt hoppon,
nem fért be a szűk kis lyukon.
Vadmacska is tanácstalan:
"Térj haza, kis haszontalan!"
Ámde Őzi megsajnálja,
s hívja: éjszakázzék nála.

Ekkor megjelenik Rudi,
a híres-neves ravaszdi.
Mézesmázosan ígéri,
bocsunkat hazakíséri.
Mennek, mennek, mendegélnek,
a fák közül is kiérnek.

Gedeonban gyanú ébred:
Rudi félrevezet téged!
Nagy dühösen rá is mordul,
aztán nyomban visszafordul.
Őzi vackán összebújnak,
fittyet hányak fagynak, hónak.

Másnap aztán Őzi így szól:
"Ma este már otthon alszol.
Elindulunk ketten együtt,
barlangodat megkeressük."
A szavakat tett követte,
hisz közelgett már az este.
Gedeon csak nézte-nézte:
hogy szunyókál bátyja, nénje.
Egyvalaki mégsem alszik,
Mackó mama hangja hallik:
"Szegény kicsi árva mackóm,
üres nélküled a vackom.
Hogyha rád gondolok, érzem,
mindjárt megszakad a szívem."

"Ne sírj, drága Mackó mamám,
nem hagylak el többet, nem ám!"
kiáltja a bocs boldogan
édesanyja karjaiban.
Gedeonunk vígan nevet:
ébren töltötte a telet!
Evés-ivás, dínomdánom,
sose volt jobb téli álom!
Elmeséli kalandjait,
pedig álmos, nagyot ásít.
Szeme közben lecsukódik,
kicsi mackónk máris szundít.
Ejnye, ilyesmit ki látott?
Tavasz hozott téli álmot!

A medve és a róka

$
0
0

Finn népmese. Fordította: N. SEBESTYÉN IRÉN

Egyszer a róka halat lopott a halásztól. Így biztatta a medvét: 
— Lógasd csak a farkad a forrásba, majd kiugrálnak a halak! 
A medve hallgatott a rókára, de akkor hideg tél volt, és a medve farka a forrásba fagyott. A róka meg nagy kiabálásba kezdett: 
— Emberek! A medve beszennyezi a kutatokat!
Az emberek karót kaptak a kezükbe, futottak a medve felé. Az meg menekülni kényszerült; farkát vesztve futott, amíg bírta. 
Ezóta rövid a medve farka.


Linkajánló

Fésűs Éva: Jó éjt, bocsok!

$
0
0
Képtalálat a következőre: „Jó éjt bocsok!”



- Jó éjt!

- Jó éjt, mackó mami!

A medvebarlang hálófülkéjében mackó néni minden este ezek után a szavak után borított ibolyalevelet a jánosbogár lámpára, hogy három bocsa hamarabb elaludjék.

Azok pedig minden áldott este ilyenkor kezdtek élni, mintha egész napi erejüket és virgoncságukat mostanra tartogatták volna.

Látszólag engedelmesen ráhúzták a mohapaplant a fél fülükre, de a másikat szabadon hagyták, hogy hallják, mikor lépi át mackó mami a hálóbarlang küszöbét.

Abban a pillanatban elkezdődött a huncutságok sorozata, hol így, hol amúgy, de a cél mindig ugyanaz volt: húzni az időt, hogy ne kelljen még aludni.

A hét minden napjának estéjére tartogattak valami csalafintaságot. Hétfőn Dörmi szólalt meg, mielőtt mackó mama átlépte volna a küszöböt:

- Én nem kaptam puszit!

- Már hogyne kaptál volna, kisfiam!

- De én eggyel kevesebbet kaptam, mint Brumcsi! - És hozzátette szemrehányó tekintettel: - Megszámoltam!

Még a szája is legörbült.

Mackó mamának sürgősen igazságot, azazhogy pótpuszit kellett osztania. De addigra már a másik két bocs is lerúgta a paplant és körülugrálta:

- Én is kérek még! Én is keveset kaptam! Én is!

Mire vége szakadt a nagy cuppogásnak, hízelkedésnek, kilencet kakukkolt az óra.

- Mélységes rengeteg! Még nem is mosogattam! - kiáltott fel mackó néni és szigorúan toppantott: - Ilyen aztán nem lesz többet!

Hát nem is lett, mert keddre más műsort eszeltek ki a bocsok.

- Pók van az ágyamban! - kiáltott fel Brumcsi másnap este, aminek az lett a következménye, hogy mind a három ágyat össze-vissza kellett túrni. A pókot természetesen nem találták, hiába bizonygatta Brumcsi, hogy nagy volt és fekete - de mire vége lett a hajcihőnek, az óra tízet kakukkolt. - Jóságos mézesputtony! - kapott a fejéhez mackó mama.

- Még ezután kell kimosnom a mackónadrágotokat!

Szerdán Dörmi kért vizet elalvás előtt. Egy negyed óra múlva Brumcsinak száradt ki a torka, valamivel később pedig Lomposka akart egy pohár harmatvízért elepedni.

Mackó mama háromszor hagyta félbe a vasalást, amire csak ilyenkor jutott ideje, mert napközben egy málnásban dolgozott. Egyedül nevelte a három bozontos bocsot, és sohasem volt szíve nemet mondani, ha valamit kértek. Azok pedig viháncoltak, kuncogtak, pompásan szórakoztak. Így ment heteken keresztül, míg egyszer furcsa dolog történt.

Azon az estén Lomposka lett volna soron a huncutságban, de elkésett a nyöszörgéssel, mert Mackó néni szokatlanul gyorsan köszönt el tőlük és ment ki az ajtón. Valami olyasmit dörmögött, hogy mindig fáradt, nem csoda, ha elszámolta magát a málnával. Most aztán kezdheti elölről az egészet...

Lomposkát megszidta két testvére, amiért ügyetlenkedett, de azután hamarosan készen volt a tervük.

- Szúnyogokat fogunk csapkodni! - jelentette ki diadalmasan Dörmi. - Erre majd bejön a mami a nagy partvissal, és az olyan mulatságos, hogy legalább tizenegyig fent maradhatunk.
El is kezdődött a csetepaté. Először csak a mancsukkal csapkodtak, de mackó mami nem jött be megkérdezni, hogy mi az.

Elő a papucsot! Elő a kispárnát! Elő a tegnapi újságot! Piff-puff! Dirr-durr!

Odakint néma csend.
Dörmi már visongatott.
Odakinn semmi nesz.
Brumi véletlenül nyakon csapta Lomposkát, mire az bőgni kezdett.

Erre már csak bejön mackó mami...

De nem jött.

A bocsok hirtelen elhallgattak. Valami furcsa volt a levegőben. Lábujjhegyen, egymás után osontak ki körülnézni.

A konyhában égett a jánosbogár lámpa, s ott állt a mosatlan edény nagy halomban. De hol lehet mackó mami?

Dolgavégezetlenül aludni ment volna?
Dehogyis ment szegény! Ott aludt el málnaszámolás közben az egyik barlangmélyedésben az asztalra borulva.

Dörmi odaszaladt, hogy felköltse, de Brumi hirtelen erélyesen visszahúzta: - Csitt!

Brumcsi eddig mindig csak egy bocs volt, fára mászó, mézet torkoskodó, huncut kölyök, mint a két öccse, de most egyszerre úgy érezte, hogy ő okosabb. Okos és jó mackó kislány, akinek ilyen esetben ki kell találnia, hogy mi a teendő.

Lomposka ráásított:

- Ááá! Igazad van. Gyerünk mi is aludni!

- Nem addig, öcskös! Hiszen tizenegyig fent akartál maradni!

- Most már minek? - kérdezte Dörmi. - Mulatság úgysem lesz.

- Dehogynem! - emelte fel a hangját Brumcsi, de csak annyira, hogy mackó mamit fel ne ébressze. - Ezután jön csak az igazi mulatság!... No, mit néztek úgy rám? Hát olyan buták vagytok, hogy magatoktól ki sem találjátok, mire gondolok? ...A bocsok nem voltak buták.

Mackó mami csak hajnaltájt ébredt fel mély álmából, de akkor úgy meglepődött, hogy azt sem tudta mondani: "Mélységes rengeteg!"

A konyhában olyan rend és tisztaság volt, mint vasárnap délután. A nagy kosár málnán pedig egy cédulát talált: "Pontosan kilencszáztizenegy szem. Megszámoltuk."

A puszit és simogatást, amit a bocsok kaptak, nem számolta meg senki. De attól kezdve, ha mackó mami azt mondta este: "Jó éjt, bocsok!" - minden mackófül eltűnt a paplan alatt és olyan áldott csend lett, hogy még a betévedt esti pille szárnya zizzenését is meg lehetett hallani.

Forrás: Fésűs Éva: Az ezüst hegedű. Szent István Társulat, 1991.

Móra Ferenc: Mire anyuka felébred

$
0
0
Az öreg templom mögött, amelyre a Mariskáék hálószobájának az ablakai néztek, piros orcáját fölütötte az őszi napocska. Sugarával rávillantott a Mariska fehér arcára, s erre a cirógatásra a kislány kinyitotta a szemét.
- Ejnye, napocska, de korán felébredtél ma! Hiszen tán még a kakas se kukorékolt.
- Nagyon visított a szél, kiverte a szememből az álmot - hunyorgott a napocska. - Magam is korállom még az időt. Mit szólsz hozzá, Mariska, nem szundítanánk még egyet?
Azzal magára rántotta felhőpaplanát a napocska, s úgy alábújt egyszerre, hogy még csak egy szála se látszott ki az aranyhajának. Mariska azonban megdörzsölte a szemét, s úgy kiugrott az ágyból, mint a labda.
- Jaj, de csak lusta teremtés ez a napocska! Nem elég neki az egész éjszaka, hanem még a nappalból is elvesz egy álomra valót. Tudom, nem is szereti úgy az anyuskája, mint engem az enyém.
Mire felöltözködött, a kanárimadár is kinyitotta fekete szemecskéjét, s az volt az első dolga, hogy megveregette a kalitkája drótját.
- Kedves egészségedre az éjszakai nyugodalmat, gazdasszonykám! Üres, üres, üres, üres a kendermagos csésze!
- Hallgatsz, kis haszontalan! - szaladt hozzá Mariska. - Ne fütyörészd föl anyukát, apukát. Mire anyuka felébred, akkorára meg akarom főzni a reggeli kávét. Ha jól viseled magad, te is kapsz abból a cukorból, ami a csésze fenekén marad.
A kanári csúfolódva pittyentette el magát:
- Köszönöm alássan, Marika kisasszony! Nem kérek a főztjéből! Egye meg maga, kisasszony! Az lesz csak a híres kávé! Tudom, olyant a kanárikirály se evett még.
Mariska leborította a lármás kis madarat egy törülközőkendővel, hadd gondolja, hogy éjszaka van - maga meg kisuhant a konyhára. Hát a küszöbön csak hozzátörleszkedik ám a lábához a Kormos cica.
- Szép jó reggelt, aranyos gazdasszonykám! Hogy aludtál, mit álmodtál, tündérszép Mariska? Hát az a kulcs minek abban a patyolat kezedben? Tán egy kis tejecskét akarsz hozni az éléskamrából a szegény Kormos cicának?
- Várj a sorodra, Kormos cica! Mire anyuka fölébred, akkorára meg akarom főzni a reggeli kávét. A tied lesz, ami a csésze fenekén marad.
Kormos cica olyan mérges lett, mintha hetvenhét egeret szalajtott volna el egyszerre. Hegyes körmével haragosan karmizsálta az ajtófélfát.
- Miá, miá, miá! Alássan köszönöm szíves ígéretét a kisasszonynak, tartsa meg magának a kávéját. Ha ezután a kisasszony főzi a kávét, akkor én elbujdosom a háztól.
Hanem, úgy látszik, mégis meggondolta a dolgot Kormos cica. Elvetette magát a küszöbön, s onnan nézte a nagy készülődést.
- Tüzet se tudsz gyújtani, te hamupipőke! - kiáltott rá Mariskára, ahogy ez a tűzrevalót vékonyította. Mikor aztán vígan lobogott a tűz, akkor azt miákolta:
- Azt se tudod, híres, melyik a tejeslábas!
Ekkorára a Bogár kutya is besompolygott a konyhába, s mindjárt rámordult a cicára:
- Csend legyen ott a sarokban, te egerek pandúrja! Hát már hogyne tudná a mi kis gazdasszo­nyunk, hogy hol a tejeslábas! Még azt is tudja, hogy hol a Bogár kutya reggeli karaj kenyere. Igaz-e, aranyos kis gazdasszonyom?
- Igaz, Bogárkám, igaz - simogatta Mariska az öreg kutyát -, te is megkapod a kenyeredet, ha tudsz szépen várakozni. Mire anyuka fölébred, akkorára meg akarom főzni a reggeli kávét. Abba mártogatjuk bele a te kenyeredet is.
A Bogár úgy elvicsorította a száját, hogy minden foga kilátszott.
- Köszönöm szépen, én már nem vagyok éhes. Nem akarok megbetegedni a kisasszony kávéjától. Mit is mondtál csak az előbb, Kormos komám?
- Azt, hogy ez a híres gazdasszony föl se tudja forralni a kávét - kötözködött a cica.
- Nini, elfutott a tej! - morgott a Bodri.
- Pű, még a szaga sem olyan jó ennek a kávénak, mint mikor a Mariska édesanyja főzi!
- A tejet is lekozmásította!
- Nem is a rózsás csészét kellene elővenni!
- Nem is azzal a kanállal szokták merni a tejet!
- Micsoda? Hát ez is kávé, Bogár bátyám?
- Egye meg, aki főzte, Kormos pajtás. Rá se szeretek nézni.
- Ahol ni, még sót tesz bele porcukor helyett!
Mariska most már elvesztette a türelmét, s nagyot dobbantott volna a lábacskájával, ha tudott volna.
- Elhallgassatok, haszontalan éhenkórászok, mert mindjárt jóllakatlak a porolópálcával! ‑ kiáltotta nekipirulva, s otthagyta a két gonosz jószágot. Beterítette az ebédlőasztalt a szép csíkos abrosszal, bevitte a párolgó kávét, s dobogó szívvel leste, mit szól majd anyuka, apuka az ő szakácskodásához.
Istenkém, hát mit szóltak volna, úgy összevissza csókolták szorgalmas kislányukat, hogy csupa csuda. Igaz, hogy apuka, mikor belekóstolt a kávéjába, elfintorította egy kicsit a száját, és azt akarta mondani: ejnye, de keserű ez a kávé - hanem ehelyett azt mondta:
- No, ilyen jó kávét még nem ittam életemben!
- Jaj, hát még az enyim milyen édes! A csöppentett méz ehhez képest csupa savanyúság! ‑ bizonyította anyuka. - Ami nem is csuda, mert Mariska az apuka kávéjába való cukrot is az anyukáéba hintette bele. A két gonosz állat volt az oka: annyit csúfolódtak összevissza, hogy egészen belezavarodott a kis gazdasszony.
De meg is lakoltak ám a csínytevésért. Nem kaptak a maradékból, mert nem maradt maradék a csészék fenekén. Se egy cseppecske kávé, se egy morzsácska cukor.

Bartos Erika: Mondd el, anya!

$
0
0
Képtalálat a következőre: „anyai szeretet”

Mondd el, Anya, milyen volt, míg szíved alatt voltam,
Gömbölyödő pocakodban sokat forgolódtam?

Mondd el, Anya, milyen volt a születésem napja,
Gondoltad, hogy ilyen hamar megnövök majd nagyra?

Mondd el, Anya, milyen volt, hogy három éves lettem,
Féltettél-e engem, mikor óvodába mentem?

Mondd el, Anya, milyen lesz, ha felnőtt leszek egyszer,
Igaz-e, hogy nagykorában mindent tud az ember?

Forrás: Bartos Erika: Százlábú c. verseskönyvéből

Birta Erzsébet: Ha nagy leszek

$
0
0
Ha nagy leszek, erdész leszek
védem a fát, s a réteket.
Védem a szép virágokat,
erdőszéli királyokat
Erdő , mező sok lakóját,
mókust, farkast, őzet, rókát.
Megvédem a hűs vizeket,
folyót, tavat, tengereket.
bálnát, harcsát, gyors pisztrángot,
kecskebékát siklót, rákot.
Bevarrom az ózon lyukat,
Föld mélyébe fúrok kútat.
Vigyázok az anyaföldre,
Ha rámbízzák nem megy tönkre.
Megszépül a földi élet,
ami élő, téged éltet.
Viewing all 899 articles
Browse latest View live


<script src="https://jsc.adskeeper.com/r/s/rssing.com.1596347.js" async> </script>