(Sebők Zsigmond meséje)
Gyors a villám, gyors a szélvész, hanem az őzike is gyors ám! Mondja az egyik őzike a másiknak:
— Fussunk az erdőbe!
Villámgyorsan, szélsebesen futottak. Egyszerre az erdőben voltak.
Hát csak morgást hallottak.
— Irgum, burgum, mit kerestek itt, őzikék?
Az utat egy tenyeres-talpas alak foglalta el. Hálósipka volt a fején, papucs a lábán, csibukszár a mancsában.
Az őzikék ijedten megálltak, és alázatosan rebegték:
— Jó napot, Mackó úr! Hát föl tetszett ébredni? Azt hittük, hogy téli álmát alussza.
Mackó úr — mert az volt a jól megtermett alak — bosszúsan morogta:
Föl ám! Fölébresztett az az ostoba Farkas Bandi a vonításával.
Az őzikék reszkettek.
— Farkas Bandi? — suttogták.
— Az a gazfickó! — dörmögte Mackó úr. — Megmondtam neki a nyáron, hogy ha még egyszer a házam mellett vonít, mikor alszom, olyat teszek vele, hogy magam is megsajnálom. Hát mikor javában alszom, és éppen arról álmodom, hogy az új esztendőben hova utazzam — tuu- tuu-tu — valami tutulást hallok. Farkas Bandi vonított. Menten felébredtem. Mérgemben fölkaptam a csibukszárat, kifutottam, hogy elnáspángoljam, hát már hetedhét határon túl volt.
Ebben a percben hosszú vonítás hallatszott.
— Ez Farkas Bandi! — kiáltott Mackó úr, és a bozótba cammogott, hogy elcsípje a háborgatót.
Az őzikék menekültek.
— Farkas Bandi! — nyögték. — Szaladjunk!
De már későn volt. Farkas Bandi egy ugrással mellettük termett és mindkettőt fülön ragadta.
— Hohó, drágáim — sziszegte —, hová olyan sietősen? Farkas Bandi házát bizony még el is kerülnétek! Hát csak gyertek velem, legyetek az én vendégeim.
Ezzel háza felé cipelte a szegény őzikéket. Farkas Bandi háza ajtajában állt Farkasné asszony. A feje be volt kötve kendővel, kötény volt előtte. Már messziről kiabált:
— Hoztál-e, apjuk, valami finom falatot?
Farkas Bandi meg akarta tréfálni élete párját, és azt felelte:
— Bizony, anyjuk, nem hoztam!
— Megint üresen jöttél?
— Még egy verébfiókát sem fogtam!
Farkasné asszony megharagudott és ezt kiáltotta:
— Hát ha nem hoztál semmit, főzz te ebédet! Három napja szívjuk a fogunkat éhen, és te üresen kullogsz haza.
Farkas Bandi nevetett, majd így szólt:
— Hallod anyjuk? Csörög a szarka.
Csakugyan szarka csörgött a farkas házán. Farkasné azt mondta:
— Ugyan hasztalan csörög a házunkon a szarka. Ki jönne hozzánk vendégségbe, mikor magunknak sincs betevő falatunk!
— Pedig, anyjuk, két vendégünk is van egyszerre.
Farkasné fölkiáltott:
— Nini, őzikék! Ej, be kedves két vendég! Sohasem láttam ilyen kedves vendégeket.
Az őzikék úgy remegtek, mint a nyárfalevél.
A szarka pedig — huss — elröpült. Röpült, röpült...
Gyors a villám, gyors a szélvész, hanem az őzike is gyors ám! Mondja az egyik őzike a másiknak:
— Fussunk az erdőbe!
Villámgyorsan, szélsebesen futottak. Egyszerre az erdőben voltak.
Hát csak morgást hallottak.
— Irgum, burgum, mit kerestek itt, őzikék?
Az utat egy tenyeres-talpas alak foglalta el. Hálósipka volt a fején, papucs a lábán, csibukszár a mancsában.
Az őzikék ijedten megálltak, és alázatosan rebegték:
— Jó napot, Mackó úr! Hát föl tetszett ébredni? Azt hittük, hogy téli álmát alussza.
Mackó úr — mert az volt a jól megtermett alak — bosszúsan morogta:
Föl ám! Fölébresztett az az ostoba Farkas Bandi a vonításával.
Az őzikék reszkettek.
— Farkas Bandi? — suttogták.
— Az a gazfickó! — dörmögte Mackó úr. — Megmondtam neki a nyáron, hogy ha még egyszer a házam mellett vonít, mikor alszom, olyat teszek vele, hogy magam is megsajnálom. Hát mikor javában alszom, és éppen arról álmodom, hogy az új esztendőben hova utazzam — tuu- tuu-tu — valami tutulást hallok. Farkas Bandi vonított. Menten felébredtem. Mérgemben fölkaptam a csibukszárat, kifutottam, hogy elnáspángoljam, hát már hetedhét határon túl volt.
Ebben a percben hosszú vonítás hallatszott.
— Ez Farkas Bandi! — kiáltott Mackó úr, és a bozótba cammogott, hogy elcsípje a háborgatót.
Az őzikék menekültek.
— Farkas Bandi! — nyögték. — Szaladjunk!
De már későn volt. Farkas Bandi egy ugrással mellettük termett és mindkettőt fülön ragadta.
— Hohó, drágáim — sziszegte —, hová olyan sietősen? Farkas Bandi házát bizony még el is kerülnétek! Hát csak gyertek velem, legyetek az én vendégeim.
Ezzel háza felé cipelte a szegény őzikéket. Farkas Bandi háza ajtajában állt Farkasné asszony. A feje be volt kötve kendővel, kötény volt előtte. Már messziről kiabált:
— Hoztál-e, apjuk, valami finom falatot?
Farkas Bandi meg akarta tréfálni élete párját, és azt felelte:
— Bizony, anyjuk, nem hoztam!
— Megint üresen jöttél?
— Még egy verébfiókát sem fogtam!
Farkasné asszony megharagudott és ezt kiáltotta:
— Hát ha nem hoztál semmit, főzz te ebédet! Három napja szívjuk a fogunkat éhen, és te üresen kullogsz haza.
Farkas Bandi nevetett, majd így szólt:
— Hallod anyjuk? Csörög a szarka.
Csakugyan szarka csörgött a farkas házán. Farkasné azt mondta:
— Ugyan hasztalan csörög a házunkon a szarka. Ki jönne hozzánk vendégségbe, mikor magunknak sincs betevő falatunk!
— Pedig, anyjuk, két vendégünk is van egyszerre.
Farkasné fölkiáltott:
— Nini, őzikék! Ej, be kedves két vendég! Sohasem láttam ilyen kedves vendégeket.
Az őzikék úgy remegtek, mint a nyárfalevél.
A szarka pedig — huss — elröpült. Röpült, röpült...
Farkas Bandi és élete párja bevezette a vendégeket a lakásba.
Odabent két farkaskölyök rakoncátlankodott. Az egyik a földön hentergett, a másik egy széken ült.
— Éhes vagyok! — kiabálták.
Képzelhetni, hogy az őzikék rosszul érezték magukat. Hát még amikor bement Farkasné asszony, és ezt mondotta :
— Kedves vendégeink, szíveskedjetek nekünk ebédül szolgálni!
— Kegyelem! — kiáltották az őzikék.
Farkas Bandi éppen rá akart rontani az őzikékre, mikor föltárult az ajtó, és megjelent az ajtóban Mackó úr. Hálósipka a fején, papucs a lábán, csibukszár a mancsában.
— Megvagy, Farkas Bandi! — kiáltotta. — Mondtam, ugye, ne voníts a házam mellett, mikor alszom! Nesze, itt a jutalom! Úgy elnáspángolta Farkas Bandit, hogy csak úgy porzott a bundája. Farkas Bandi üvöltött kínjában; Farkasné sivalkodott, a kis farkasok jajgattak. Most észrevette Mackó úr az őzikéket.
— Lám, lám, őzpecsenyére fájt a fogatok? Abban ugyan nem vásik. Őzikéim, fussatok, szabad az út!
Kétszer se mondatták az őzikék ezt maguknak. Ügy elfutottak, mintha ott se lettek volna. Mert gyors a villám, gyors a szélvész, de az őzike is gyors ám!
Mackó úr pedig hazafelé ballagott, lefeküdt, fülére húzta a paplant és folytatta téli álmát. Nem törődött vele, akárhogy morog, zúgolódik a Farkas-család.
Az őzikék szerencsésen hazaérkeztek. Otthon elbeszélték a többi őznek, mi történt velük, meg hogy Mackó úr mentette meg őket.
Amint beszéltek, egy ágon csörögni kezdett a szarka:
-— Tudjátok-e, ki értesítette Mackó urat, merre van Farkas Bandi?
— Kicsoda? — kérdezték az őzikék.
— Én értesítettem.
Nosza hálálkodtak az őzikék a derék madárnak. Így volt, ahogy elmondtam.
Odabent két farkaskölyök rakoncátlankodott. Az egyik a földön hentergett, a másik egy széken ült.
— Éhes vagyok! — kiabálták.
Képzelhetni, hogy az őzikék rosszul érezték magukat. Hát még amikor bement Farkasné asszony, és ezt mondotta :
— Kedves vendégeink, szíveskedjetek nekünk ebédül szolgálni!
— Kegyelem! — kiáltották az őzikék.
Farkas Bandi éppen rá akart rontani az őzikékre, mikor föltárult az ajtó, és megjelent az ajtóban Mackó úr. Hálósipka a fején, papucs a lábán, csibukszár a mancsában.
— Megvagy, Farkas Bandi! — kiáltotta. — Mondtam, ugye, ne voníts a házam mellett, mikor alszom! Nesze, itt a jutalom! Úgy elnáspángolta Farkas Bandit, hogy csak úgy porzott a bundája. Farkas Bandi üvöltött kínjában; Farkasné sivalkodott, a kis farkasok jajgattak. Most észrevette Mackó úr az őzikéket.
— Lám, lám, őzpecsenyére fájt a fogatok? Abban ugyan nem vásik. Őzikéim, fussatok, szabad az út!
Kétszer se mondatták az őzikék ezt maguknak. Ügy elfutottak, mintha ott se lettek volna. Mert gyors a villám, gyors a szélvész, de az őzike is gyors ám!
Mackó úr pedig hazafelé ballagott, lefeküdt, fülére húzta a paplant és folytatta téli álmát. Nem törődött vele, akárhogy morog, zúgolódik a Farkas-család.
Az őzikék szerencsésen hazaérkeztek. Otthon elbeszélték a többi őznek, mi történt velük, meg hogy Mackó úr mentette meg őket.
Amint beszéltek, egy ágon csörögni kezdett a szarka:
-— Tudjátok-e, ki értesítette Mackó urat, merre van Farkas Bandi?
— Kicsoda? — kérdezték az őzikék.
— Én értesítettem.
Nosza hálálkodtak az őzikék a derék madárnak. Így volt, ahogy elmondtam.